John Lennon első zenekara, a The Quarrymen Magyarországon játszik

AZ ELSŐ BEATLES KONCERTJE EGERBEN!

JOHN LENNON első zenekarának tagjai május 12-én látogatást tesznek a negyedik születésnapját ünneplő Egri Road Beatles Múzeumban, ahol előbb elhelyezik Lennon eredeti aláírásával ellátott portréját, majd 16 órától – mivel mindannyian aktív zenészek – élő rock n’ roll koncerttel és beszélgetéssel emlékeznek barátaikra az egri Gárdonyi Géza Színház színpadán.

Colin Hanton, Len Garry és Rod Davis az ötvenes évek végén John Lennon ötletére alakította meg a zenekart, amit iskolájuk, a Quarry Bank High School után nemes egyszerűséggel The Quarrymennek neveztek el. 1957 nyarán mindhárman játszottak azon a koncerten, melynek szünetében egy közös barátjuk bemutatta egymásnak a huszadik század legnagyobb szerzőpárosának tagjait, John Lennont és Paul McCartneyt. Erről a napról, személyes élményeikről, az első dalokról, az ötvenes évek dalairól mesélnek majd azon szerencséseknek, akik bejutnak az igazi kuriózumnak számító eseményre.
A negyedik szereplő Chas Newby basszusgitáros, az 1960 decemberében Hamburgból hazatérő The Beatles tagjaként lépett fel több alkalommal, de végül John Lennon kérését elutasítva inkább egyetemi tanulmányait folytatta. Így vette kézbe a hangszert végül McCartney, a többi pedig már történelem.
A legendás formáció most először jár a Kelet-Közép Európai régióban, idézi fel nekünk a Beatles kezdeti éveit és játszik olyan dalokat, melyeket John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Pete Best mellett közösen játszottak a liverpooli színpadokon.

A rocktörténelmi este második felében színpadra lép hazánk legjobb és leghitelesebb Beatles tribute zenekara, az idén 15 éves The BlackBirds, akik a gombafejűek legnagyobb korai dalainak megszólaltatásával repítenek vissza mindenkit a csodálatos hatvanas évekbe.

Dátum: 2019. május 12. vasárnap 16.00
Helyszín: Eger, Gárdonyi Géza Színház

VIP jegyek március 15-től korlátozott számban válthatók az Egri Road Beatles Múzeumban. További jegyek a Gárdonyi Géza színház online jegyrendszerén keresztül, illetve személyesen a színház szervezőirodájában (Eger, Széchenyi u. 5.) vásárolhatók.
Az egész hétvégén ünneplő Egri Road Beatles Múzeum szombaton további programokat is tart a Hotel Korona Eger termeiben, melyekre lengyel, ukrán és több más nemzet képviselője is bejelentkezett már. Az eseményről a múzeum honlapján érdemes tájékozódni.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére