Noha az Életrevalók Bryan Cranston és Kevin Hart nevével fémjelzett verziója nem egy tucat-remake, angol nyelvű megfilmesítése mégsem mondható szükségszerű lépésnek. A már majd’ tíz éve berobbanó, francia eredeti frissességét nem tudja utolérni, azonban még így is felkínál egy kevés új értelmezési lehetőséget.

Közhelyszerű vélekedés, hogy az elmúlt években elharapódzott amerikai remake-ek egyetlen oka, hogy a tengerentúlon nem szeretnek feliratokat olvasni. Minden vicc egy kicsit szeret belebökni a másikba, és a legtöbbnek van egy kis igazságalapja is. Az elmúlt évek irányvonalai A tetovált lány pillanatok alatt megérkező új verziójától az új „deténylegminekvan” Az oroszlánkirályig tartanak – hát miért pont az az Életrevalók maradna ki, ami hülyére nyerte magát az akkori francia box office versenyben?!

Neil Burger filmjét végül a 2017-es torontói filmfesztiválon mutatták be, hogy másfél év után idén januárban kerüljön sok helyütt mozikba. Kivéve többek között az eredetit adó Franciaország, ahol a remake csak online felületen vált elérhetővé.

Az igaz történeten nyugvó alaphelyzet persze visszaköszön: egy tehetős, mégis magatehetetlen – micsoda ellentmondás –, művelt, fehér férfi (Bryan Cranston) mellé egy munkanélküli, szegény fekete (Kevin Hart) szegődik ápolónak, vagy úgyis mondhatnánk: 24 órás személyi asszisztensnek. Így értelemszerűen a két ember egymástól merőben különböző személyisége adja a film drámai feszültségét és humorforrását. És ezzel talán még nem is lenne semmi probléma, ha a cselekmény menete nem másolná több ízben is a gegek szintjéig az eredetit. A már ismerős jeleneteket ráadásul vagy rosszabbul kivitelezik az alkotók, vagy egyszerűen elveszejtik belőlük a varázst. Az éjszaka álmatlanul kóborló páros időrendet is felkavaró jelenete például az amerikai verzióban kevésbé tud hangulatot teremteni, a fekete férfi operai jelenléte vagy az emlékezetes borotválós szituáció pedig egyszerűen nem tud önfeledté válni.

Cikk folytatása ITT!