Envoy: Kellemes bemutatkozás

Elsőnek jó, de lesz még sokkal jobb is
Hosszas készülődés után megjelent az Envoy zenekar első nagylemeze, amely a Peculiar Season címet viseli, és amelynek frontembere a Megasztár első szériájából is ismert Kandech Evelyne. Nyerd meg a CD-t!

Az utóbbi években rengeteg zenei tehetségkutató versenyt rendeztek Magyarországon, és ennek egyik zászlóshajója a tv2-n futó Megasztár széria volt. Bár véleményem szerint a színvonal összességében fokozatosan csökkent, mindegyik évben akadt legalább egy-két valóban kimagasló személy. A legelső műsorban például volt egy Sierra Leone-i édesapától származó hölgy, aki az Asian Dub Fundation 1000 Mirrors című dalát adta elő egészen lenyűgöző módon, s mezítláb. Az énekesnő az a Kandech Evelyne volt, aki végül a negyedik helyet szerezte meg, s akinek a pályafutására a Megasztár után is kíváncsi voltam.

Evelyne 2008-ban csatlakozott a két évvel korábban alapított Envoy nevű együtteshez (Kandech Evelyne – ének; Kovács Gergely – gitár, ének; Kucsma Tamás – gitár; Tóth András – basszus; Váradi György – dob), mely idén készítette el első nagylemezét, és a NarRator Records kiadásában jelent meg. A Peculiar Season-re keresztelt album borítója rendkívül egyedire és szépre sikeredett, ami miatt egy plusz ponttal indultak nálam a srácok. Összesen 11 dalt hallgathatunk meg, melyek közül a Sitting here című számot már rendszeresen játssza az MR2-Petőfi Rádió is. Az együttes a Depeche Mode, Massive Attack, Radio Head triót jelölte meg példaképüknek, éppen ezért joggal várhattuk azt, hogy az említett zenekarokhoz hasonló professzionális, és kellően kreatív dalokat hallhatunk majd.
Nos, előbbi tulajdonsággal határozottan rendelkeznek, az ugyanis egyértelműen kiderült, hogy rendkívül jó zenészek alkotják az Envoyt. Mindenki megfelelő viszonyt ápol a hangszerével, kellemesek a gitárszólók, és egész jók a női-férfi ének váltakozások is. Már-már túl jók, illetve túl precízek. Az egész korongról ugyanis nekem hiányoznak a váratlan fordulatok, illetve az a pici plusz, ami megkülönbözteti egymástól a hasonló stílusú és tudású együtteseket. Úgy tűnik, mintha biztosra akartak volna menni, és emiatt kevesebbet kockáztattak volna a kelleténél, pedig a kísérletezés, illetve a folyamatos újítások lennének a leglényegesebbek. Végigfülelve az albumot gyakorlatilag inkább egyfajta háttérzene funkciót töltött be nálam a lemez, mert igazán egyik szám sem kötött le, és egyiktől sem dobtam el a hajam.
Azt ellenben nagyon okos gondolatnak tartom, hogy nem Evelyne-ről szól az Envoy, hiába ő a legismertebb, nem tőle függ minden. Ez másfelől viszont okoz számomra némi hiányérzetet is, ugyanis véleményem szerint sokkal jobban is ki lehetne használni Kandech kisasszony fantasztikus hangját. Egy egész ország megtapasztalta, hogy a torkában valóban egy csoda lakozik, de kár, hogy ez ebből a lemezből nem igazán derül ki. Még egy apró negatívum a végére, bár ez már ízlés kérdése: tudom, hogy az angol az elsőszámú világnyelv, de azért nagyon örültem volna annak, ha legalább egy-két magyar nyelvű szöveg is elhangzik, mert azért az mégiscsak más, amikor az emberhez a saját anyanyelvén szólnak.

Összességében sok rosszat nem tudok mondani Peculiar Season-ről, mert bemutatkozó nagylemeznek, szárnypróbálgatásnak abszolút megállja a helyét, úgyhogy le a kalappal a zenekar előtt! Egy csipetnyi keserűség csupán amiatt van bennem, mert én ezeknél a daloknál jóval többet is kinézek belőlük, úgy érzem, sokkal több is van még bennük. Őszintén kíváncsi lennék rá, hogy élőben hogy muzsikálnak a tagok, mert lehet, hogy ott sokkal felszabadultabban adják elő szerzeményeiket. Mindent összevetve sok sikert kívánok az Envoynak, és soha rosszabb kezdést!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Partyfotó

  • BALATON SOUND 2017: a legtöbb világsztár [FOTÓK!]

    A tavalyi, jubileumi év rekordját megközelítő, 154 ezer fős látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound. NÉZZ PARTYFOTÓKAT!

  • Ilyen volt a VOLT 2016-ban! [FOTÓK!]

    Ott voltál de nem emlékszel? Megnéznéd mások hogyan buliztak Sopronban? NÉZZ VOLT fesztivál PARTYFOTÓKAT!

  • SZIGET 2015: Partyfotók!

    Ott voltál? Nem voltál? Nem emlékszel? KATTINTS SZIGET 2015 fotókért!

  • Gerilla művészet

    A nyugati társadalmakban a ’80-as és ’90-es években kezdett helyet követelni magának az úgynevezett street art, a kiforrott, de sémák közé beszorított képzőművészetek között. A kezdeményezés a fiatalok nyelvét beszélte, így gyorsan berobbant a köztudatba. Az utcai aktivizmus provokatív és szellemes, de a rendszer még mindig huligánok eszközeként tartja számon. Hazánkba kis késéssel jutott el, így az avatatlan szemek, avagy a publikum egyelőre nagy előszeretettel veszi egy kalap alá a tagekkel és graffitikkel. Hibásan.

  • Vadászok vadásznak a vadászokra

    Robert Rodriguez, Antal Nimród, Adrian Brody, Danny Trejo és a híres-hírhedt Ragadozó egy filmben. Vajon melyik elvetemült mozifanatikus nem nyalná meg a szája szélét eme prominens lista olvasatán? Kemény beszólások, rengeteg akció, egy fegyveres csaj, és a vadászat izgalma. Mozikban a Predators.

  • Laza…

    Végül a Scissor Sisters-t is elérte az a végzet, amit a Ta-Dah megjelenésekor már sejtettünk: ők is egy lesznek a sok egydalos bandából. A Night Work ugyanis az év legérdektelenebb albuma.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére