Sokan azt kérdezik a csinos szőkeségre nézve, hogy „ez most fiú vagy lány?”. A 19 éves marokkói származású énekes megnyerte a francia eurovíziós válogatót, ami funkcióját tekintve a magyar „A dal”című műsornak felel meg.

Már korábban is láthattuk, 2015-ben a The voice kids tehetségkutatóban, ahol Conchita Wurst Rise like a phoenix c. dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget, köztük engem is. Akkor még szemüveges, Harry Potter-szerű kisfiúként lépett a porondra, nem is sejtettük, hogy néhány év múlva valóságos díva lesz.
Öt évesen, a szüleinek kezdett énekelni, később zeneiskolai képzésben is részt vett, hangképzést és gitárt tanult. Azt azért tudni kell, hogy az úgynevezett csodagyerekek sem a semmiből lettek azok, akik, tudásuk mögött rengeteg gyakorlás van.

Hassani nem titkolja, hogy a példaképe, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, a „szakállas nő”, Conchita Wurst. Nyilván lesznek, akik szimpla kis epigonnak tekintik majd. Hogy lehet valaki önmaga úgy, hogy valaki mást utánoz? Lehet, ha a saját egyéniségét is hagyja érvényre jutni. Ha pedig meghallatjuk, rájövünk, hogy feminim stylingján túl nem sok mindenben hasonlít Conchitára. Más a hangfaja, és dalának műfaja is. A „Roi”(=”Király”) c. dala, melynek társszerzője Madame Monsieur, a divatos, amerikai R and B és a leheletfinom, fülledt sanzonok ötvözete. Nekem tetszik, igazi lezser, erotikus, franciás hangulatot áraszt. Alaposan kidolgozott, profin hangszerelt, fülbemászó, trendi szám. Az énektechnikán még van mit fejleszteni, ám egy felnőttkorba csak most lépő, mutáláson épphogy túlesett fiatalemberről van szó.

 
Már eldőlt, ő képviseli Franciaországot a 2019-es döntőn, Tel-Avivban, május 18-án. Szurkolok neki. Ahogy az lenni szokott, az ellendrukkerek is támadásba lendültek, és ha a zenét nem is, az előadó küllemét, nyíltan vállalt másságát kifogásolják sokszor primitív módon. Bilal nem tartja magát nőnek, tehát nem transzexuális, identitása szerint meleg FÉRFI, aki női ruhában lép fel. És nem az első a világon. A zenei palettán sem. Nevetséges a bizarr kettősség, ahogy ezt a fajta ön-vállalást kezelik egyesek. A másság, mint előny és hátrány – egyszerre. Miközben rajongtak Boy Georgért, és egy rakás kisminkelt, parókás, egyébként nagyon „tökösnek” tartott énekesért. Nem lehetne egyszerűen csak elfogadni olyannak, amilyen? A 21. században?

Nyilván a meleg szervezetek is fel fogják tűzni zászlajukra, mint hírességet. Ha valaki a show-bizniszbe lép, árucikké teszi magát. Ám a tehetséget kár lenne elpazarolni. Drukkolok neki, hogy a rivaldafényben, a kiadók és szponzorok könyörtelen világában is az lehessen, aki, és ne csináljanak belőle cirkuszi majmot. Ám mindenek előtt, nyerje meg az Eurovíziós dalfesztivált! Én rá fogok szavazni.