Mint minden évben, idén is bejártuk a start előtt Európa egyik legnagyobb fesztiváljának területét, a Hajógyári-szigetet. Ez a Sziget most 2,7 milliárd forintból gazdálkodik, és reméli, hogy legalább 380 ezren meglátogatják. Mi ott leszünk!
Igazi fotótörténeti csemegére számíthatnak mindazok, akik ellátogatnak a Szépművészeti Múzeumba augusztus 24-ig. A tárlat nagy részét a Magyar Fotográfiai Múzeum képei teszik ki, de több híres fotográfiai múzeum és magánszemély is közszemlére bocsátotta képeit a kiállítás idejére.
A Transformers olyan hatalmas nyereséget hozott, hogy a gyártó stúdió
elhatározta: megduplázzák a folytatás költségvetését. Ha a hír igaz, minden idők
legdrágább filmjét fogják elkészíteni, 300 millió dollárt (45 milliárd forint)
ugyanis még soha nem költöttek mozis vállalkozásra.
Megröcskedt. Csirinyó. Hereszkóp. Remagyarizációs. Ráhátékázta.
Azbesztotthonka. Csigaszemüveg. Mi a közös ezekben a szavakban? Forrás
az eredeti oldalon…
A Magyarországi Német Színház 25 éves lett, melynek alkalmából
pályázatot hirdetett. A pályázat végcélja majd egy történelmi revüműsor
bemutatása 2009 tavaszán.
A hatodik Batman mozi a bemutatót követő első hétvégén 155,3 millió dolláros bevételt mutathat fel az Egyesült Államokban, mellyel megelőzte az előző csúcstartó Superman 3 jegyeladását, és ezzel az első helyre ugrott. Mindez köszönhető egyrészt a Joker szerepében látható zseniális alakítást nyújtó, nemrégiben elhunyt Heath Ledger főgonosz szerepének, részben pedig a kiterjedt Batman-kultusznak is, de végeredményben leszögezhető, hogy elsőrangú alkotással állunk szemben.
A teltházas Aréna-beli István, a király előadásokkal egy időben jelent meg a
darab zenei anyagának duplalemezes, újrahangszerelt kiadása, amelyen a Társulat
(ezt nézte valaki – a szerk.) szereplői éneklik a 25 éve töretlen sikerrel előadott dalokat. Július végén elérte az aranylemezt jelentő határt.
Egy nyolc órás monstrekoncert keretében az elmúlt öt évtized legnagyobb slágerei
csendülnek fel augusztus 11-én, a Hajógyári szigeten a Magyar Dal Napján. Az
egyszeri és megismételhetetlen bulin elhangzó majd’ nyolcvan slágert több mint
kétszáz előadó közreműködésével hallhatjuk majd a Sziget Nagyszínpadán. A
többnyire eredetiben megszólaló dalok mellett számos egyedi előadást is
hallhatunk: Ákos például Demjén- dalt, Lovasi Tankcsapda nótát ad elő, és erre
az alkalomra összeáll a Rock Allstar csapat is.
A teltházas Aréna-beli István, a király előadásokkal egy időben jelent meg a
darab zenei anyagának duplalemezes, újrahangszerelt kiadása, amelyen a Társulat
(ezt nézte valaki – a szerk.) szereplői éneklik a 25 éve töretlen sikerrel előadott dalokat. Július végén elérte az aranylemezt jelentő határt.