A Székesfehérvári Balett Színház tavaly online bemutatott darabjait is színpadra viszi

Az idén hároméves Székesfehérvári Balett Színház a most induló 2021/22-es évadban megmutatná a közönségnek a tavaly online bemutatott darabjait.

A teátrum pénteki sajtóközleménye rámutatott, hogy az előző évaduk a koronavírus-járvány miatt ismét félbeszakadt, ennek ellenére öt bemutatót tartottak: három produkciójukat – a Carmen című, háromfelvonásos táncszínházi estet, a Hattyúk tava balettet és a
Koreográfus showcase előadást – közönség előtt is eltáncolhatták, két további premierrel – a Fantomfájdalom táncdrámával és az Aladdin családi mesebalettel – pedig az online térbe költöztek, streamelve vetítették azokat.
Az új évadban két bemutatót tervez Egerházi Attila igazgató, a Pillangók munkacímű balettet a székesfehérvári Vörösmarty Színházban
november 15-én, míg áprilisában, Budapesten, a Müpa Bartók fesztiválján Parádé címmel mutatják be a Boban Markovic Orkestarral
közös produkciójukat.

Az online térből kilépve ősszel a Vörösmarty Színházban is szeretnék bemutatni az előző évad előadásait: szeptember végén az
Aladdin, október elsején a Fantomfájdalom, október közepén a Hattyúk tava kerül terítékre. Repertoáron tartják a Carmen, a Rómeó és Júlia, valamint a Diótörő című balettjeiket.
Az elsőként az M5 televíziós csatornán közvetített, a trianoni veszteségről szóló Fantomfájdalom táncdrámát tovább utaztatják az
országban, a partiumi, valamint a határon túli magyar területekre: a Szarvasi Vízi Színházban, a budapesti Nemzeti Táncszínházban, a
Békéscsabai Jókai Színházban, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban és a Szolnoki Szigligeti Színházban is fellépnek vele.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére