Amikor a forgalmazó az idei nyár vígjátékának aposztrofálja A kémet, nem túloz – Paul Feig ügynökösdije igazi térdcsapkodós szórakozás, ahol a parodisztikus elemek, a szituációs poénok és a jellemkomikum egy tökéletesen vicces elegyben találkoznak.
Paul Feig berendezkedett a női filmekre, jó pár év tévézés után a Koszorúslányokkal dobott először nagyot, ahol rá is talált Melissa McCarthyra, akitől aztán már nem is volt hajlandó többet elszakadni. A Női szervekben McCarthy-nak még olcsó poénok jutottak, de A kém forgatókönyvét már Feig jegyzi, így kedvenc színésznőjének végre méltó humort tudott adni a szájába. Ez a film egyik legnagyobb erénye, hogy az alkotók értik a viccet, és abból csinálnak azt, ami arra valóban érdemes. A film egyáltalán nem finomkodik, de mégsem lesz alpári, hanem jó arányérzékkel lavíroz a kémfilm sablonok kifigurázása, a McCarthy alkatából fakadó viccek vagy a szimpla szitkom elemek között.
Susan Cooper (Melissa McCarthy) a CIA elemzőjeként az irodából segíti a nagyok terepmunkáját. Amikor imádatának tárgyát, Bradley Fine-t (Jude Law) elteszik láb alól, és a többi kém életét is veszély fenyegeti, az ügynökség kénytelen bedobni az aktakukacot. A nyughatatlan Rick Ford(Jason Statham) nem veszi jó néven, hogy valaki az állására pályázik, ezért mindig ott kotnyeleskedik, ahol nem kéne. Végül a furcsa páros – talán senkit nem fog spoilerként érni az információ – számos kaland után csak lefüleli a maffavezér kegyetlen lányát (Morena Baccarin).
A cikk folytatása ITT!
Hozzászólások