Egy országnyi börtön

A börtönök a korszakok függvényében is különböztek, a harmincas években sok foglyot ítéltek akár tizenhat hónapos magánzárkára. Alexander Dolgun sétálással tartotta karban az elméjét, megszámolta a zárkában tett lépéseket, megbecsülte, hány lépés ad ki egy kilométert, és "sétálni" kezdett, először elment a moszkvai amerikai nagykövetségre-" beszippantottam a tiszta, hideg, képzeletbeli levegőt, és beburkolóztam a kabátomba"-, aztán bejárta Európát, és végül átsétált az Atlanti-óceánon, haza az Egyesült Államokba."
A társadalmilag veszélyes elemek elzárásának táborokban történt megoldási kísérletei nem a cári Oroszországban kezdődtek.
Eltérően a köztörvényes elítéltek vagy a hadifoglyok táboraitól a koncentrációs táborokat nem a bűnöző civil rabok számára építették, hanem azoknak, akiket a társadalom valamiért ellenségesen kezelt.
E meghatározás szerint az első koncentrációs táborokat nem Németországban vagy Oroszországban, hanem 1985-ben, az akkor még gyarmati sorban lévő Kubában hozták létre.
A gyarmattartó Spanyolország megkísérelvén véget vetni egy sor helyi felkelésnek, ebben az évben kezdte el a reconcentration politikájának bevezetését, azzal a céllal, hogy eltávolítsa földjükről a kubai parasztokat, és a táborokban " rekoncentrálja" őket, ily módon fosztva meg a felkelőket az élelemtől, a menedéktől és a támogatástól.1900-ra a spanyol recontcentration kifejezést már angolra is lefordították, és egy hasonló angol intézkedést jelöltek vele, amit a búr háborúban is használtak, az angolok a búr foglyokat ilyen táborokba zárták, hogy megfosszák őket a menedéktől és támogatástól.
Az ötlet ekkortól egyre elterjedtebbé vált. Úgy tűnik, hogy a konclager kifejezés először az angol "koncentrációs tábor" fordításaként bukkant fel az orosz nyelvben, alkalmasint Trockíjnak köszönhetően, aki ismerte a búr háború történetét.
1904-ben Délnyugat Afrika német gyarmatosítói átvették a búrmodellt, de ahelyett, hogy egyszerűen csak bezárták volna az őslakosokat, a herero törzs tagjait, kényszermunkát végeztettek velük a német gyarmat szolgálatában. Az egyik dél-afrikai munkatelep császári biztosa egy bizonyos dr. Heinrich Göring volt, kinek Hermann nevű fia 1933-ban az első náci táborokat létrehozta, de az is bizonyított, hogy ezekben az első afrikai táborokban végeztek első ízben orvosi kísérleteket a faji felsőbbrendűség bebizonyítására a herero törzs tagjain.
Anna Applebaum professzor szerint a huszadiki századi európai totalitarizmus számára európai gyarmatosítók erkölcsromboló tapasztalatai kövezték ki az utat, de nemcsak Európában, Indonézia például egyike azoknak a gyarmati sorból felszabadult államoknak, amelyek vezetői kezdetben éppen úgy koncentrációs táborokba zárták bírálóikat, ahogy hajdanán gyarmatosító uraik tették.

A Tudós professzor, ki több helyen a Gulag-világról magával Szolzsenyicinnel is vitába keveredett, a londoni Spectator munkatársa volt, jelenleg a Wall Street Journal és a The Washington Post munkatársa,1200 oldala egyfelől szigorú történészi dokumentarizmusról árulkodik, ám amelyet át-meg átsző a személyes interjúrészletek egyedisége.
A bibliográfiában felsorolt 273 könyv, cikk, memoár meggyőzhet bennünket, hogy a legteljesebb történészi szakmunkát tarthatjuk kezünkbe az orosz börtön világról, mely a cári rendszer összeomlásának pillanatában keletkezett( Lenin már hatalomra jutása előtt elhatározta, hogy elzárja politikai ellenfeleit), a mostani, befejezetlen jelenig, amikor is a kiürített kolimai és más lágerekben észak-koreai foglyokat őriznek és dolgoztatnak.
Az egész országra nehezedő terrorról akkor alkothatunk többé-kevésbé helyes képet, ha elfogadjuk, hogy 1929 és 1953 között tizennyolc millió szovjet polgár raboskodott a lágerekben és a telepeken, de ehhez a számhoz hozzátartoznak azok a százezrek, akiket " munkahelyi kihágásért" ítéltek bebörtönzés nélküli kényszermunkára. A különleges száműzöttek, deportáltak, pl. a volgai németek, tatárok száma is eléri a  hétszáz ezret. Tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy azok a csecsemők, kik szülei száműzetése idején születtek, maguk is száműzöttnek voltak tekinthetők. Ha a különleges száműzötteket is hozzáadjuk a rabokhoz, arra jutunk, mondja a tudós történész, hogy a szovjetunióbeli kényszermunkások száma 28,7 millióra rúgott.
A Kommunizmus fekete könyve c. kötet francia szerzői az elhunytak számát húszmillióra becsülik.
Appelbaum vitatja ezt, s vitamódszere rámutat, mi minden rejlik a számok mögött, de nemcsak ezt, hanem a számok mögött meghúzódó érzékeny ember portréját is látjuk, ki egy statisztikai adat mögé sorsot képzel el, a maga egyediségében: "Egy szép kerek szám az áldozatokat illetően módfelett jól jönne, kiváltképp azért, mert ez lehetőséget kínálna arra, hogy Sztálint közvetlenül összehasonlítsuk Hitlerrel, vagy Maoval. De még ha találnánk is egy ilyen számot, nem vagyok biztos abban, hogy feltárná előttünk a szenvedés teljes történetét. Például semmilyen hivatalos adat nem nyújt tájékoztatást a feleségek, gyermekek és a hátra hagyott idős szülők mortalitására nézve, mivel az ő halálukról nem készült külön feljegyzés. A háború alatt az idős emberek élelmiszerjegyek híján éhen haltak: talán életben maradtak volna, ha elitélt fiuk nem Vorkutában dolgozik szénbányászként. A kisgyermekekkel a hideg, rosszul felszerelt árvaházakban könnyen végeztek a tífusz-és kanyaró járványok: talán ők is életben maradtak volna, ha az anyjuknak nem kell egyenruhákat varrnia Kengirben.
Egyetlen szám sem jelezheti a sztálini repressziók egész családok életére és egészségére gyakorolt kumulatív hatását. Egy férfit bíróság elé állítottak, és agyonlőttek, mint a nép ellenségét, a feleségét lágerbe vitték, mint a nép ellenségének hozzátartozóját, a gyermekei árvaházakban nevelkedtek és bűnbandákba álltak be; az anyjuk belehalt a stresszbe és a gyászba; az unokatestvérei, nagynénjei és nagybátyjai minden kapcsolatot megszakítottak egymással, nehogy maguk is bajba kerüljenek. Családok bomlottak fel, barátságos értek véget, a hátramaradottak súlyos teherként viselték a félelmet, még akkor is, ha nem haltak meg. Végső soron a statisztikák soha nem adhatnak teljes képet a történtekről. A levéltári dokumentumok sem, amelyekre ez a könyv épül. Ezzel mindazok tisztában voltak, akik szerfölött szemléletesen írtak a Gulagról."
A Gulag története annak a számtalan munkatábornak a története, amelyek hajdanán széltében-hosszában behálózták a Szovjetuniót, a fehér-tengeri szigetektől a Fekete-tenger partjáig, az Északi-sarkkörtől a középázsiai pusztaságokig, Murmanszktól Vorkutáig. Moszkva közepétől Leningrád külvárosáig. A GULAG voltaképpen egy betűszó, amely a Glavnoje Upravlenyije Lagerej, azaz a Táborok Főigazgatósága elnevezés rövidítése. Az idők során a "Gulag" szó már nemcsak a koncentrációs táborok igazgatóságára utalt, hanem egyszersmind magát a szovjet rabszolgamunka rendszerét jelentette, annak minden formáját és változatát: a munkatáborokat, a büntetőtáborokat, a köztörvényes és politikai foglyok táborait, a női táborokat, a gyermektáborokat, az átmeneti táborokat.
"Még tágabb értelemben  a "Gulag" idővel magát a szovjet elnyomó rendszert jelentette, azon eljárások összességét, amelyeket a foglyok egykor "húsdarálónak" neveztek , a letartózatásokat , a transzportot a fűtetlen marhavagonokban, a kényszer munkát, a családok szétzúzását, a száműzetésben töltött éveket, a korai és szükségtelen halált."
A Gulag előzményei a cári Oroszországban a kényszermunkatelepek voltak, megrázó képet festett Csehov a Szahalin szigetről, mely egyetlenegy nagy börtön volt, s hogy a foglyok szökését megakadályozzák, az elitélteket vastalicskájukhoz láncolták.. Idővel  a táborok-Sztálin elképzelésében- a Szovjetunió iparosítását hivatottak volna felgyorsítani, nemcsak aranybányákban, erdőkitermelésben alkalmaztak kényszer munkát, de magasan kvalifikált tudósok vettek részt repülőgépek és fegyverek tervezésében és az urániummal végzett kísérletekben is.
A börtön-országhoz való mai viszonyunkat jól mutatja, hogy az 1930-as évek borzasztó, kannibalizmusba is torkolló éhínsége Ukrajnában több emberéletet követelt, mint ahány zsidóval Hitler végzett, úgy tűnik, a szovjet börtönrezsim nem mozgatta meg a forgatókönyvírói fantáziát, s Sztálin bűnei ma sem váltanak ki olyan zsigeri reakciót, mint Hitleréi. Jól ismerte fel ezt a jelenséget Martin Amis Sztálinról szóló Koba c. könyve is, annak ellenére, hogy a kényszermunkatábor foglyaik közül jó néhányan levágták saját kezüket, vagy lábuakat, hogy néhány nap pihenőhöz juthassanak.

A GULAG Svejkje: az irracionalitás humora

Naftali Aronovics Frenkel, kilétét már életében mítoszok övezték, országos ismertségre abban az időszakban emelkedett, amikor Szovjetunióban felismerték, hogy a munkatáborokban mindenáron önfenntartásra kell törekedni, s ekkor előállt Frenkel, azzal a gondolattal, hogy a rabok élelmezését munkájuk minőségének kell meghatároznia, ez aztán később számtalan ember halálát okozta.
A hivatalos fényképekről egy számító és vészjósló tekintetű, bőrsapkát és gondosan nyírott bajuszt viselő ember néz ránk, állítólagos csodálatos memóriával, és fejszámoló tehetséggel.
Voltak, akik gyűlölték és féltek tőle. Azzal vádolták, hogy saját kémhálózatot szervezett a táborban. Szolzsenyicin konstantinápolyi születésű török zsidónak nevezte, az igazság az, hogy Palesztinában született, az Osztrák-Magyar Monarchián keresztül jutott a Szovjetunióba, kereskedő volt, hébe-hóba csempészéssel foglalkozott, mindenesetre olyan valaki volt, aki a Szovjetunió által tolerált mértéknél sikeresebben üzletelt. Tíz esztendei keménykényszermunkára ítélték.
A legenda szerint rögtön a táborba érkezésekor olyannyira megdöbbent a siralmas szervezés, a pénz- és munka erő pazarlás láttán, hogy leült, és nagyon részletes levelet írt, precízen kifejtve, hogy mi a baj a táborban folytatott tevékenységgel, köztük az erdészettel, a gazdálkodással és a téglagyártással. A foglyok panaszládájába bedobott levél magára vonta egy hivatalnok figyelmét, s elküldte a titkosrendőrség éppen akkor magasra ívelő csillagának: Jagodának.
Jagoda állítólag azonnal találkozni akart a levél szerzőjével, s forrása kilétét eltitkoló Szolzsenyicin azt állította, hogy Frenkelt Moszkvába vitték, ahol Sztálinnakés Kaganovicsnak is előadta elképzeléseit.
Mindenesetre a táborában őrei szuperlatívuszokban kezdtek beszélni róla, idő előtt szabadlábra helyezték és Frenkel börtönigazgató lett, börtöne részvénytulajdonossá vált a Karéliai Közösségi Bankban és különböző, sikeresen megvívott konkurencia harcot mutatott fel, más, állami vállalatokkal szemben is.
Frenkel, mint valami menedzsment konzultáns vette kezébe a tábor ügyeit és racionalizálta a termelést, lefaragva a rabok eddig elért kulturális vívmányait.
Sztálin gigantomán elméletének, tervének, a Fehér-tengert a balti tengerrel összekötő hatalmas csatorna építése a túlnyomórészt gránit alkotta vidéken keresztül, annak ellenére, hogy a csatorna építését kísérő káosz már- már mitológiai jelleget öltött-vezetése Naftali Frenkel kezébe került.