Október 12-én az Akváriumban két legyet üthetünk egy csapásra és hosszú évek Hooverphonic-hiánya után először hallhatjuk Magyarországon a belga trió friss lemezét és új énekesnőjüket.
Életműdíjat kap Roland Emmerich, A függetlenség napja rendezője a Zürichi Filmfesztiválon szeptember végén.
Egész estés gálaműsorral ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Honvéd Együttes két művészeti kara.
Bartis Attila fotóiból nyílik A szigeteken címmel kiállítás Bukarestben, a Nemzeti Szépművészeti Múzeumban.
Tudományos vizsgálatok segítségével azonosítottak egy több mint 110 éve a Szépművészeti Múzeumban őrzött, antik szobortöredéket.
Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót szeptember 13. és 18. között a baranyai megyeszékhelyen nyolc társulat részvételével.
A Várkert Bazárban működött 1961 és 1984 között a korszak egyik szimbólumává vált, kultikus helye a Budai Ifjúsági Park, vagyis az Ifipark.
Jeruzsálem, 2019. szeptember 13., péntek (MTI) – Telt ház előtt adta elő a Budapesti Operettszínház a Menyasszonytánc című klezmer-musicaljét Tel-Avivban.
Tantermi produkcióval kezdődik az évad, és a Virág György rendezte Hatások című előadást az évad során számos vajdasági iskolába elviszi a társulat.