A Tankcsapda és az Unicum közös Tehetségvadászatán a Salvus Hat lépés című száma vitte el a pálmát, vagyis az Unicum gitárt, mint az ország legtehetségesebb rock-bandája, és zenélhettek együtt a Tankcsapdával.
Az év lehetséges slágere és egy élve elásáshoz passzoló nóta kapta ehéten a főszerepet.
Januárban jó dolog moziba járni, hiszen sorra jönnek az Oscarra időzített filmek. Ezek legtöbbször valóban jól sikerült darabok, néha viszont csupán aránylag hibátlanul összerakott rutinmunkák. Elsőre a Vaslady-t az utóbbi kategóriába sorolnánk, a moziban töltött két óra után azonban aligha gongdoljuk így.
Lelki szemeim előtt szinte látom, ahogy Len Wiseman unatkozva ül otthon. Felveszi a telefont, szól a haveroknak, ugorjanak már át egy kis bandázásra. Amikor már szétx-boxozták az agyukat, aszondja Lenny, ugyan már srácok, ha már úgyis így benne vagyunk, dobjuk össze az Underworld legújabb részét, hogy legyen miből megvegyük az új konzolt.
Körülbelül harminc évvel a legutóbbi opuszuk – Az élet értelme – után az
ellenállhatatlan brit csapat, a Monthy Python visszatér a
filmkészítéshez.