Különleges zenei órákkal jelentkezik a zenecsatorna. Két új műsorral köszönti az új évet a VIVA Televízió.
A távol-keleti származású francia dj/producer ismét visszanyúlt a 2007-es témájához.
Nektek is vannak olyan haverjaitok, akik ugyanazt a viccet minden alkalommal elmondják?
Nos, van egy sanda gyanúm, miszerint Oren Peli egy ilyen típusú haver lehet. Ő egy izraeli srác, aki tizenkilenc évesen Amerikába ment, animációt tanult, majd gondolt egyet és a Blairwitch Project sikerén felbuzdulva elkezdett dolgozni egy filmen. A sztorit innentől kezdve mindenki ismeri. Tizenötezerből összehozott egy mára klasszikusnak mondható horrorfilmet, az áldokumentarista jellegű Paranormal Activity-t.
December 31-ig Jankovics Marcell 23 évig készült animációs filmjét, Az
ember tragédiáját összesen 6.874-en látták, amivel sikerült felülmúlni a
forgalmazói elvárásokat.
Régi közönségóhajt teljesített a Budapest Bár zenekar: megjelent a Tánc
című lemezük színházi “átirata” DVD-n. A számos előadást megélt
produkció mellett a kiadvány több extrát, így a Szívemben bomba van című
előadást és egy kulisszák mögé tekintő rövidfilmet is tartalmaz.