Róth Anikó fiatal, lendületes, vagány. Hiányzik belőle minden sznobéria, allűr,
modorosság. Nem tartja magát művésznek, rajzol. Óvodás kora óta megállás nélkül.
Az ihlet minden napi vendége, akárhol is van mellé telepszik, vállára ül, vagy
egyszerűen csak megjelenik papírlapjain.
Magyarországon és a tengerentúlon is a mozis toplista élére verekedte magát a
Madagaszkár 2. A vidám állatsereglet történetét folytató animációs film idehaza
az idei év legjobb hétvégi bevételét produkálta: a nézők 135,5 millió forintot
hagytak a mozikasszákban.
Hajdanában úgy kezdődött, hogy az ősember férfi kinézett egy nőstényt, és a hajnál fogva behúzta a barlangjába. Nyilván, amelyiknek a kezében maradt a varkocsa, az már intő jele volt annak, hogy a hölgy nem partiképes. Ennek analógiájára, amikor már a barlangba vonszolás kedves szokása alábbhagyott, a frizura karbantartása, és jelentősége mit sem veszített, sőt! Évezredekkel később is központi kérdés, olyannyira, hogy világnézeti hovatartozást, politikai álláspontot, és felekezethez való hovatartozás kifejezőeszközévé vált. Pop- és rocksztárok, színészek és azok követőit sok esetben a sérójuk lemásolása hozza közelebb egymáshoz.
Hosszú hajak, bőrfejek, majd megérkezett a dauer, és utána a neopunk. A bátor olvasóknak pedig itt egy videó hogyan kell emo/scene frizurát csinálni.
Az FM-orchestra az elektronikán keresztül fejezi ki a benne rejlő érzéseket, és örömmel
veszi, ha ezt valaki meghallgatja. Koncentráljunk a zenére – ami ugye a lényeg -, nincs semmi “arcoskodás”.