Bár ez a lemez még tavaly összel jelent meg, én mégis úgy érzem, hogy mindenképp
fel kell rá hívni az emeberek figyelmét – ráadásul mind a mai napig kapható a
lemezboltkoban legnagyobb szerencséjére mindenkinek.
A napokban készült el a Kiscsillag zenekar Fishing on Orfű című örökbecsű
szerzeményére komponált videoklip. A filmet – rendezőként – Lévai Balázs
televíziós szerkesztő-rendező-műsorvezető jegyzi, az animációt Weigert Miklós, a
Magcskafogó 2. art direktora tervezte. A történetben Lovasi zenekarán kívül a
dal szövegírója, a magyar kosárlabda legendás edzője, Rátgéber László is
feltűnik szereplőként.
Az A38 hajón került sor a Budapesten is fellépő Kultur Shock zenekar európai turnéjára. A punk, világzene és a népzenei hagyományokat ötvöző banda tagjai is hasonlóan színes körökből érkeztek.
Valóban – ahogy azt a szervezők is ígérték – masszív show részese lehetett az, aki a lokális körülmények ellenére szombat este kimerészkedett otthonról, és a Ninjabreakz partiján Aquasky és a Ragga Twins vezényletével ünnepelte tizenötödikét. Aki ott volt, jól döntött.