Achéval, a Blizard nevű skate-punk zenekar énekesével beszélgettünk arról, hogy hogyan látja a csapat lehetőségeit a hazai zenei szcénában, mik a céljaik, jelenleg hol tartanak, illetve mit értek el a másfél éves fennállásuk óta.
Metha a Breakbeat Massive est házigazdája ami a Mono ElektroniClubban van minden csütörtökön most egy BM Speciál bulin december 2-án AMB-ot látja vendégül. Erről és az eddigi bulikról illetve jövőről kérdeztük!
A fesztivál nyitófilmje, november 30-án, csütörtökön este 7 órakor a Kamera által homályosan (Scanner Darkly). Richard Linklater különleges animációs technikával készült filmje lesz, mely Philip K. Dick magyarul is megjelent regényén alapul, a főszerepben Keanu Reeves -szel, Winona Ryderrel és Woody Harrelsonnal.
A globális felmelegedés is azon témák közé tartozik, amelyről a nagy többség ugyan tudomást vesz, de nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. Főleg nem egy politikus szájából. Egy amerikai politikuséból még annyira sem. Ráadásul Al Gore 2000-ben még az amerikai elnökválasztáson is csak alig maradt le Bush mögött.

Különleges kiállítás volt több, mint egy héten keresztül a Merlinben. Egy ausztrál hipphopper, Peter Fahey 5 éve turnézik együtt pár ezer cipővel. Sneaker Pimps cipőkiállítás és partisorozat annyira népszerű a világban, hogy New Yorkban legutóbb 5000-ren voltak rá kiváncsi. A nonkomformista srác még csak 24 éves, de már bejárta az egész világot.
El tudod képzelni, hogy mi lesz, amikor már a hetvenet is betöltöd? Mennyi esélyét látod, hogy óceánokat szelsz majd át, hogy a hosszú út végén, végig nyomj egy, két órás koncertet? Mindezt úgy, hogy bár már a járás is nehezen megy, azért még táncolsz, és leénekelsz a színpadról egy közel ötvenfős zenekart?
Miért kéne hogy gátat szabjon a saját nyelvünk? Hogy ne tudjunk megosztani valamit, ami igazán magyar kultúra, a sajátunk, az irodalmunk? Sajnálatos volna. Erre az elgondolásra épít a Bábelmátrix oldala amit nemrégiben egy irodalmi adattár gyűjteménnyel, a Visitcard cd-vel koronáztak meg. Visitcard, hiszen úgymond egy látogató levél, egy belepési útlevél a mi irodalmunkba.