A Tiefschwarz formációt 1996-ban hívták életre a Schwarz-testvérek, akik a ’90-es évek kezdetétől lemezlovasként alapozták meg azóta felfelé ívelő karrierjüket. Első lemezük 2000-ben jelent meg, s a lelkes fogadtatásra való tekintettel rajongótáborukat folyamatosan kényeztetik különféle remixekkel. Ezek közül legfrissebb a Fabric-sorozat 29-es darabja, ahol a fivérektől megszokott szigorú eklekticizmus dominál.
Shawn Lee, Monkey boy, azaz Majomsrác becenéven fut, ha gonosz lennék, akkor most ennek kapcsán egyéb jellemzőinek, például a néholi nyavalygós hangnemnek is jelentőséget tulajdoníthatnék. De nem.
A 26 éves Svédországban élő, bár argentin származású José González nevét elsősorban a Heartbeats című eredetileg The Knife – dal feldolgozásával ismerhette meg a nagyközönség, ami a SONY híradástechnikai cég BRAVIA LCD televízióinak híres labdás reklámjának zenéjeként tűnt fel.
A Koop a svéd Magnus Zingmarkból és Oscar Simonssonból áll. Zeneileg. Énekhangilag viszont ott van a korántsem elhanyagolható hangú Yukimi Nagano, Earl Zinger, illetve egy-egy számban Ane Brun, és Mikael Sundin, négyük közül három (a kivétel Ane Brun) már a Waltz for koop-on is megköszörülte a torkát.

A Four Tet, vagyis Kieran Hebden lélekben elég közel áll a magyarsághoz, mert ilyen zenét vagy azok hallgatnak, akik idegbetegek egerekként tapadnak a busz szélvédőjére, vagy akik hamarosan odajutnak. Tehát mi, na.