Zubolynak kell az oxigén

A zenekar tagjai a Sziget Fesztivál kozmopolita szellemiségével összhangban négy nyelven hirdetik, hogy kell a friss levegő, kell a népzene, a jazz, ezúttal a Budapest Jazz Club színpadán.

„Eddig azt hittük, hogy a hip-hop, a folk, a világslágerek és a jazz nem járnak éjjel-nappal kart karba öltve, itt meg úgy puszilkodnak, mintha ez mindig is egyértelmű lett volna.” – mondta Lovasi András, mikor a zenekar első albuma megjelent.

A Zuboly plays Jazz kibővült formációjában a magát zeneközelítőként, music navigátorként definiáló Ágoston Béla, Busa István az Irie Maffia és a Gimmeshot kollektiva költő-rappere Benke Ágoston Félix a morvai csángó legény mellett Rubik Ernő Zoltán, Hárságyi Péter és Kovács Zoltán kísérleteznek a népi bootleggel. Keresik azokat a dallamokat, amelyek megtalálják a közönséget, amin keresztül a közönség megtalálja őket, amit egyből énekelni kezd mindenki, és megmozdulnak a lábak. Hiszen ez a nép-zenéje.

A népi hangszerek reklámozása nem új keletű projekt, Ágoston Béla rendhagyó zeneóráival az iskoláskorúak számára hozza elérhető közelségbe az ősi magyar eszközöket. A népzenei elemek közt felbukkanó Michael Jackson slágerek, vagy épp Jean Michell Jarre beleturmixolása a zenekar saját dallamaiba biztosítja, hogy mindenki megtalálja saját dallamvilágát a Zuboly rendhagyó felállását hallgatva. Bár a jazz és a népzene nincs könnyű helyzetben ma, az ismert slágerek bevonásával talán a közönség fogékonyabbá válik ezekre a műfajokra. Talán elsőre kissé veszedelmesen hangzik, amikor az „Indulj el egy úton…” kezdetű népdalunk hirtelen átcsap a Chris Isaak klasszikusba, de az biztos, hogy időset-fiatalt, magyart és külföldit egyaránt a Budapest Jazz Club színpadhoz vonz majd. Az az élmény sem mindennapi, amikor Ennio Morricone mindenki által ismert dallama (van aki nem ismeri?? – rögtön tessék rákeresni!) falevélen szólal meg. A Kérsz Taslit című szám egyébként a maga majd hét percében az elejétől a végéig egy kész kultúrcsernobil, a szó lehető legpozitívabb értelmében. „Ezeknek semmi sem szent!” – írta róluk egy kritika, ami való igaz. A zenekar mindent képes “zubolyosítani”, és ennek a szónak tényleg van értelme, a Zubolynak van identitása, melyet a rengeteg stílus és eszköz összegyúrásával hoz létre, és épp ettől összetéveszthetetlen.

Kell a Zuboly, mint az oxigén. Frische Luft ist gut. Ha pedig valaki nem csak a dorombolás és szájharmonika-szólók hangját követve szeretne odatalálni, érdemes már 19  órától helyet keresnie a színpad körül, mert a Balázs Elemér Group és Liane Carroll formációja aznap este nagy hallgatóságot vonzanak majd!

Zuboly Plays Jazz: 2009. augusztus 13. csütörtök, 21:50 – Sziget2009, Budapest Jazz Club színpad

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére