Különben is, forduljunk vissza egy ingyenklubba, együnk falafelt meg sörözzünk, ha már egész úton azon görcsöltünk, hogy a belépő árát sem tudva kuporgattuk a kölcsönpénzt.
Másik alternatíva a "valahogybejutás" volt, odabent meg a megmaradtpénzből csak kibírjuk kajanélkül… Ami az úton mégis hajtott minket befelé, az a hardcore helyszín (eszményképe) volt.
Az egészben az a legszebb, hogy még a bejáratnál sem tudtuk, hogy be fogunk menni.
Isu és az Antropos kru segítette szabad (free) bejutásunkat, amit még akkor sem hittem el, amikor már pólóban ugráltam leizzadva. Ezen felbuzdulva, léc följebb, legközelebb cinetripre lógok be.
A buli fél sikere a hely megválasztása volt. Hatalmas hangár, deszkásparadicsom, graffityk…
Dj Azaki, aki a breakbeat részben most vj-ként bitangkodott, nem szűkölködött szekszjelenetekben és közlekedési eszközökben, hehe.
Ha tapasztalt bulihuligán lennék vagymi, akkor biztosan kiválasztanám magamnak a kedvencdj -met, és végigugrálnám szettjét, aztán tüntetőleg leülnék, vagy minden számot külön ismernék, jómagam otthon szintén mikszelnék, minden dj-t ismernék, partykat is szerveznék. Ez maradjon csak mások álma/nyomora, én maradok lelkes zenekedvelő, független stílusoktól, déjéktől, életkortól, előítéletektől, magamtólJ Kicsit olyan ez a djkultusz számomra, mint az állatkert. Hosszú nyak, pöttyös, alatta a felirat: zsiráf. Ezt már ismerjük, továbbmegyünk. Amott hosszú ormányával DJ elefánt pörgeti. Megnéztük, ismerjük, véleményünk is van. Másnap telehányjuk a fórumokat, hájpolunk, lehúzunk stb.
Talán ezért is eshetett meg velem, a kezdő partizóval, hogy ezt a Raiden figurát sem ismertem fel. Az ismerkedés iránya (azaz fel) is meghatározó tényező itt, mivel a magasztos (és jónevű) állatkáinkat 2-3 méterrel a fejünk fölött helyezték el, gondosan, oltárképszerűen, érinthetetlenül. Arra azért ügyelve, hogy a djpult-raklapállvány megtartsa az igazi freestylehangulatot, és a pult alá fújt RAIDEN grefiti, mint egy zászlókitűzésként is funkcionálhatott, a már divatos "jóezahelycsináljunkittmiisbulit" gondolatok elűzésére.
Ez a hely tényleg méltó az ilyen bulikhoz. Végre a brékesebb buliknak is kezd csiszolódni az identitása, és nemcsak a sablontrixx elemekkel tüzdelt rétek-mezőknek, ahol mindenki szines, világít, és mindenkit szeret. Kell ez a hangár, kellenek deszkások, focisok, bringások, jojósok is, kellenek ökör vj-k, laza dj-k, herbazár is, meg hardcore is kell… és megmondom én őszintén a szubjektív volnákat is:
lehettünk volna kicsit többen is,
lehetett volna nagyobb a hardcore rész,
Pár mobil wc-vel több,
Hangerő, hangerő…
Dj-k jó elosztásával talán elérhető lenne a két helyszín fenntartása végig.
Akkor most már csak a közönség maradt hátra.
Lazaság, amit valszeg a pacsabár bőrfoteleinek hiánya hozhatott ki bárkiből, akik holitt-holott raklap, félcső, emeletről lógva, földön ülve-fekve… lazultak. Nem volt rendőrpara, diszkréten, sokan sörrel, akárhogyan is, de felszabadult örömtánc mindenütt.
Voltszerencsém jólérezni magam mindegykorú akárkik közt, akik egyetlen közös szálon csüngtek: a zene. Mindezt reggel fél 9 -ig (!) ami igazán meglepett, mert mostanában szokás kidobni a (legalább a fejükben még doboló) duracellnyuszikat (a pokemon szó alternatívájaként) az utcára. A sorsom nem kerülhettem el. Az őszi szél kedvesen masszírozta a túlfűtött zombit, akit magamon cipeltem, aki kiszakadva szubkultúrájának védelmet nyújtó hangos otthonából most újabb kihívásra vár.
2nd level succesfully passed.
Útközben elgondolkodtam ezen a pokemon-jelenségen kicsit.
Régen ugye voltak a grizzly-k, akkor azokat nem bírtuk, mert ugye saját hülyeségünktől féltünk. Nem változott az idő, csak a tér. A zene. (vagy ízlés?) Most törtbulikon utálkozunk/irigykedünk. Akkor utáltuk a nagyobbat, most irigykedünk a kisebbre. Külön fejezetet érdemelne a téma: "Miért nem érzem jól magam fiatalok között?" A partiszociológus válaszára még várnunk kell, de érdekes, sokakat érintő probléma ez. A fiatalokat szórakozási szokásiak közben ért lelki traumák, negatív diszkriminációk, miegymás. Ennyire jó dolgunk van, hogy buliba is levisszük az előítéleteinket? Persze több szemszögből megközelítettem a dolgot, más eredmény is van, de azt majd máshol. Amíg odaértem a hévpótló buszhoz, amire friss arccal felpattantam, már le is zártam a fejtegetést.
A buszon ülve szembesültem a ténnyel, hogy az egy buszra eső "pokemonok" száma bizony egyetlenegy. Mély sóhajok… ismerős, ugye? Egy öreg néne a szemben lévő ülésen hozzámszól: -Fiatalember, mit sóhajtozik? Korai még sóhajtozni, bezzeg én, 73 évesen…
És tényleg!
Mikor már végképp nem tudtam, hogy ki vagyok, leszálltam a buszról és elmentem sehová.
3rd level succesfully passed.
Raiden wins!