Woody Allen új filmjében játszik Selena Gomez és Elle Fanning

Woody Allen új, egyelőre cím nélküli filmjében játszik Selena Gomez, Elle Fanning és Timothée Chalamet.

z lesz a harmadik játékfilm, amit a veterán filmes az Amazon stúdió számára készít, az első a Café Society volt, a második az ősszel debütáló Wonder Wheel lesz, amely az ötvenes években játszódik Coney Islanden: egy őr meséli el egy körhintás és a felesége történetét.
Az Amazonnak készítette első tévés projektjét, a Crisis in Six Scenest is a 82 éves rendező, a sorozat tavaly indult.
Allen filmjeit mindig titkolózás övezi, úgyhogy egyelőre azt sem tudni, milyen szerepekre szerződtették a három fiatal sztárt.
A 25 éves hajdani Disney-sztár és sorozatszínész, Selena Gomez a Spring Breakers – Csajok szabadon című filmből lehet ismerős a moziba járóknak, a 19 éves Elle Fanning a Neon démonból és a Csábításból.
A 22 éves Timothée Chalamet gyerekszínészként lett ismert a Csillagok között című sci-fiben, idén pedig az Oscarra is esélyesnek tartott Call Me by Your Name-ben játszik főszerepet.
Allen sok évtizedes karrierje során négy Oscar-díjat nyert, leghíresebb alkotásai az Annie Hall, a Blue Jasmine, a Manhattan és az Éjszaka Párizsban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére