Véresen komolytalan

(Carnages)
A történet egy kislányról szól, akinek az a kényszerképzete, hogy a föld összes létező állatánál alacsonyabb. Szerepel benne még egy andalúziai szupermarket alkalmazottja, egy torreádor, egy taxisofőr, egy elemi iskolai tanár.

színes, szinkronizált, francia-belga-spanyol-svájci játékfilm
Szereplők: Chiara Mastroianni, Ángela Molina, Lio Betty
Lucia Sanchez, Esther Gorintin, Marilyne Even,
Clovis Cornillac, Jacques Gamblin, Féodor Atkine
Rendezte: Delphine Gleize
Forgalmazza: BEST HOLLYWOOD KFT.

Díjak:
2002 Cannes – Award of the Youth
2002 Avignon Film Festival – Prix SACD
2002 London Film Festival – Sutherland Trophy
2002 Stockholm Film Festival – Best Screenplay

A történet egy kislányról szól, akinek az a kényszerképzete, hogy a föld összes létező állatánál alacsonyabb. Szerepel benne még egy andalúziai szupermarket alkalmazottja, egy torreádor, egy taxisofőr, egy elemi iskolai tanár. A sztori elején egy bikát leszúrnak az arénában, a torreádor kómába esik, míg az állat maradványait Spanyolországon, Belgiumon, Franciaországon szállít- ják el, közben számos szereplő keresztezi az útját. Egyikük egy spanyol anya, akinek a múltja szégyenletes titkot rejt, a másik egy terhes nő, aki ötösikreket vár, de ezt titkolja a férje elől, amíg az meg nem talál egy ultrahangfelvételt, amely kimutatja a neje pocakjában lévo bébik számát. A filmben van még apagyilkossági kísérlet, házasságtörés, támadás az idegek ellen, egy német mastiff, gyönyö- rűségek és az őrület érintése valamint a vágóhídon végigvonuló, 475 kilós bika önmagával vívott viadala…

A RENDEZŐ
Delphine Gleize 1973-ban született a franciaországi St. Quentinben. Irodalomtudományokból doktorált, majd beiratkozott a La femis nevu filmfoiskolára, ahol forgatókönyvírást tanult. Három rövidfilmjével szerzett nemzetközi hírnevet, a Sale battars (1998), az Un château en Espagne (1999) és a Les Méduses (2000) több díjat is nyert. Forgatókönyvíró–rendezőként a Véresen komolytalan az elso egészestés játékfilmje, amelyért a 2002. évi stockholmi filmfesztiválon a legjobb forgatókönyvért járó elismerést kapta.

BESZÉLGETÉS A RENDEZŐVEL

-Pályafutása ígéretesen indult: Sale Battars című rövidfilmje 2000-ben César-díjat nyert, a Les Méduses-t bemutatták a cannes-i nemzetközi filmfesztivál kritikusok hetén…
-Nem tudom, mit is ígértek ezek a sikerek. Talán arra bátorítottak, hogy belevágjak a Véresen komolytalanba.

-Önnek elég különös a valóságlátása…
-Amikor szemtanúja vagyok egy eseménynek, mindig egy történet ígéretét látom benne. Azért vágyom az igazságra, hogy a magamévá tegyem. Amikor egy kutya átballag az utcán, nem azt látom ebben, amit mások. A kutya jellegzetességeire összpontosítok, és máris látom, mi értelme van az adott napomnak. Ez nyilvánvalóan gyakran burleszk jelleget ölt, de a magam részéről szinte kétségbeesetten keresem mindenben a humort. Felszedem a valóság apró töredékeit, és ebből teremtek magamnak egy világot. Az eredmény gyakran erőszakos, abszurd és kegyetlen. De egyidejűleg vicces is. Elkép- zelek egy óriási hűtőszekrényt, és mindent beledobálok, hogy hosszú ideig frissen tartsam. Mielőtt nekilátok az írásnak, óvatosan kinyitom az ajtaját és megnézem, mi maradt friss… Bár az igazat megvallva, olyasmit is fel szoktam használni, aminek már lejárt a szavatossági ideje.

-A Véresen komolytalan esetében mi volt a fogózkodó az események láncolatával kapcsolatban?
-Úgy vélem, gyerekkori emlékeim vezettek ehhez a filmhez. Nem szükségszerűen ez volt az első szikra, de minden bizonnyal összefügg azzal, hogy mennyire lenyűgöztek a bikaviadalok. Amikor gyerek voltam, egy nyaralás során Mont dec Marsdanban láttam egy bikaviadalt. Nem vonzódom a véres dolgokhoz, a halálhoz: sosem téptem ki szöcskék lábát, de lehet, hogy meg kellett volna tennem! Az első bikaviadal, ami láttam, nagy hatást gyakorolt rám, de meg- kérdeztem magamtól: Hová viszik a bikát, ha már meghalt? Ez volt, ami roppant mód érdekelt, és elképzeltem számára egy sorsot. Az arénában küzdő bika az egyetlen állat, amelyet szeretek: vad, és ugyanakkor a kezdettől fogva halálra van ítélve. Küzdenie kell, és jól tudja ezt. A bikaviadal arról szól, hogy kell forgolódni, elhajolni, miként kell mozogni ahhoz, hogy életben maradjunk.

-A Véresen komolytalan tartalmát úgy foglalta össze, hogy egy álmodozó kislány és egy bátor bika története.

-Igen, ez egy kislány története, aki azt hiszi, hogy minden állat nagyobb, mint ő. De amikor nézi a bikával küzdő fiatal férfit, meg- találja azt az eszközt, amellyel uralkodhat a teste fölött. Bizonyos esetekben megtalálja a módját, hogy ezzel összhangban legyen az, ahogy érzékeli a világot.

-Ez a kislány önt jelképezi?
-A filmben nincsenek önéletrajzi elemek, bár néha pőrének éreztem magam. De ez esetben nem a saját sztorimat akartam elmesélni. Ami azt illeti, ismertem egy családot, akinek volt egy óriási masztiffjuk, és annak a pokrócát a lakásuk kis előszobájában helyezték el. Ha a bejárati ajtón át valaki el akart jutni a nappaliig, el kellett mennie a kutya fekhelye előtt. Isten tudja, miért, minden vendég szó nélkül megállt a pokróc előtt. Egy nap, amikor hazamentem, megkérdeztem a szüleimet: szerintetek miért kell előbb megmutatni a pokrócot, mint a terített asztalt? Számomra azoknak a történetei a legőrültebbek, akik megálltak a pokrócnál. Azok, akik odatették a kutya pokrócát az előszobába, szerintem nagyszerű emberek.

-A kislányt Winnie-nek hívják, medvenevet visel (utalás Winnie the Pooh-ra, azaz Micimackóra) míg a kutyáját Fred- nek nevezik, ez pedig fiúnév.
-Csak egyetlen alkalom adódik, amikor a kislány több helyet foglal el, mint a kutya. A szülők nem kevésbé szeretik a kislányt, mint a kutyát. Úgy vélem, azért szereztek be egy ilyen nagy testű ebet, mivel az olyan sok helyet foglal el a kis lakásban, hogy az emberek könnyebben egymáshoz érhetnek. Lehet vele játszani is, de nem olyasmit, amit a kutyával szoktak. Persze visszahozza a csontot, mint egy normális kutya, de a történetben az egyetlen, aki csontot hoz, az az apa, aki a szupermarketben dolgozik. Az igazi játék a kutya habfürdője: amikor nedves mancsaival belecsap a vízbe, a szülők ugyanazzal a mozdulattal szappanozzák be a masztiffot. Még Winnie is végigcsinálja ezt a kutyával…

-A szereplők között Romero, a bika a kapocs…
-A bika az egyetlen állat, aki nem csak azért öl meg másokat, hogy megegye. Ha öl, azért teszi, mert amikor bemegy az arénába, az meghatározza a jelentőségét. Kellett egy olyan hely, amely utal a távolságra, a bikával való kapcsolatra. Mindig azt mondogattam magamnak, hogy a bika az egyetlen állat, amely a helyére teszi az embert, és ezt az ötletet kiterjesztettem más karakterekre is.

-A bika darabokra vágott teteme valahogy minden szereplő- höz kapcsolódik. Követjük az útját az arénából a mészároson át egészen az éttermi tányérig.
-Úgy éreztem, hogy ez a bika, még a halála után is, szembesíti a szereplőket önmagukkal. Ebből az elméletből kiindulva úgy véltem, Romero szeme nyilvánvalóan segít nekik, hogy tisztán lássanak, a húsa arra szolgál, hogy megmondja, mit hordoz a terhes nő a hasában és így tovább. A bika behatol a szereplők intim szférájába is… A párok kezdettől fogva harcba keverednek, és egy kis darab hús tereli őket – gyakran némi iróniával – a helyes irányba.

-Szereplői számára nemcsak egy helyszínt, hanem nyílt teret teremtett…
-A legbonyolultabb dolog valaki helyét megtalálni a térben. Az aréna brutális egyszerűséggel fejezi ki azt, hogyan találja meg valaki a helyét a világban. És ezt nem csak társadalmilag értem, hanem fizikálisan is. A bikaviadalon azt szokták mondani, találd meg az "el sitiót", a megfelelő távolságot közted és a bika között annak érdekében, hogy kezdhess valamit vele. És maradj életben. Ehhez kell a legnagyobb erőfeszítés.

–Minden szereplő elfoglalja a helyét a maga arénájában: Winnie a nappaliban, Carlotta és Alexis az úszómedencében vagy a jégpályán…
–Bizonyos szempontból ezek a helyek azt jelentik, hogy be kell lépni oda, hogy valaki megtalálja önmagát. Miközben írtam a forgatókönyvet, olyan irányba tereltem a cselekményt, hogy mindenkinek meg kelljen vívnia a maga harcát, mindenkinek konfrontálódnia kell másokkal annak érdekében, hogy meghódítsa saját területét és megtanulja szeretni önmagát.
Az első jelenetben Chiara Mastroianninak kell megtalálnia a helyét egy cirkuszi aréna közepén, s ezért harcolnia kell. Ez erőszakos jelenet, amelybol Carlotta sérülten, de elevenen kerül ki. Később vissza fog térni "a bikához", de akkor már önként teszi. Az egyetlen, akit megfizetnek a harcért, aki kezdettől fogva az életét kockáztatja, az a bikaviador. Ő elbújhat a kis sorompók mögé, de be kell lépnie az arénába. Ezt tudatosan teszi, nem rejtőzik el, látjuk, hogy úgy dönt: harcolni fog, mint például amikor Carlotta azt mondja Alexisnak: Be akarsz jönni hozzám a vízbe? Akkor csak meztelenül teheted!

-Valamilyen módon minden karakter újjászületik. Mindegyik megtalálja önmagát, egy adott pillanatban szembesül a bikával, saját "fekete fenevadjával", és létezése érdekében meg kell vívnia vele a maga csatáját.
-Természetesen az egész film egyfajta születésről szól. De a "fekete fenevad" kifejezés magában foglalja az ellenséget is, és a filmben nincs ellenség. Akit végül megölnek, az az egyetlen, akit más módon nem képesek szeretni. Akár Lucról van szó, aki sarokba szorítja apját, amikor szarvakat ajánl neki, akár a bikáról és a torreádorról. Éppen ezért azok, akik nem kedvelik a bikaviadalt, szintén élvezhetik a filmet, mivel a bikát sosem ellenségként ábrázolja. Bikaviadornak lenni találkozást jelent, ránézni a bikára, és megértetni vele: Meg kell ölnöm téged.

-Ez szerelmi csatározás is?
-Bizonyos értelemben igen, például Jacques és Betty esetében. Ugyanazt a teret foglalják el, az ágyat és a folyosót. Betty terhességével kapcsolatban az érdekelt, hogy nem hagyja magát szemből átölelni. Kedvelem ezt a távolságtartást, visszaidézi azt, ami a bika és a torreádor között történik. Minden sztorinak megvan a maga harci koreográfiája.

-A film karakterei rendkívül rokonszenvesek annak ellenére, hogy keveset tudunk meg róluk, mentesek minden társadal- mi és pszichológiai utalástól.
-Nem úgy teljes a létezésünk, ha az előre kijelölt utat követjük. Carlotta nagyon érzéki, nagyon vonzó, és nagyon korán felfedezi meztelen énjét a kötésekkel együtt. Úgy vélem, minden rajta maradó kötés egy újabb történet ígéretét hordozza magában. A néző elképzelheti saját sebhelyeit , miközben Carlotta feltárja önmagát. Semmit sem tudunk róla, csak annyit, hogy ezek a szépségtapaszok "kevés nyomot hagynak". A film egyébként a származásról, az örökségről is szól. "Szabad nő vagyok" – jelenti ki Carlotta, amikor egy előadás után kibújik az öltözékéből, ami alatt egy újabb réteg található: a kötések. Egy karaktert sem akartunk megsebezni, inkább a gyógyu- lást kívántuk bemutatni, nem pedig a szenvedést vagy az önpusz- títást. Érdekes, hogy Romero – így hívják a bikát – spanyolul rozmaringot jelent, amely gyógynövény…

-Úgy tűnik, ön minden néző érzékeire apellál.

-A sztorik nyilvánvaló struktúra szerint épülnek fel, de engem igazán az alatta lévő szerkezet érdekel. A felszín alatt ezernyi szál szövődik az emberek között, és hirtelen, egy másodperc töredéke alatt észrevesszük őket, például egy gesztus segítségével, mint az ablakon kiintegető kéz. Ezen keresztül a történetek összefüggnek. De a filmem olyan, mint egy prizma, az öt kapcsolt történetbol nem lesz egy. Inkább kristálygömbhöz hasonlítanám, amelyben mások tükörképét lehet látni, és részről részre a sztori feltűnik a gömb közepén.

-Az érzelmek határozott ritmust adnak a történetnek…

-A szereplők sosem beszélnek az érzéseikről, nem kell sajnálnunk őket, de együtt érzünk velük. Az érzelmek a felszínen maradnak, és amikor újabb merül fel, a néző is befogadja azt. Nem hiszem, hogy másképpen is elmesélhettem volna ezeket a történteket. A vágó, François Quiqueré is testestől-lelkestől ezt az utat követte, nem akartuk elcsábítani a nézőt, inkább harcba hívtuk.

-És mindig van egy optimista megoldás!
-Úgy vélem, az epilógus tele van megváltással, a kómában fekvő torreádor is félig kinytja a szemét. Minden történet vége egy kis játszma, egy mise en scéne. Attól a pillanattól kezdve, amikor a Jacques Gamblin által alakított Jacques apja házában van a kislányokkkal, feltételezhetjük, hogy visszatért az életbe, egy új közösségbe, egyfajta édenbe – bár az egyáltalán nem éden, mivel Betty még mindig terhes. Itt van egy túlélő, és új életek jönnek a világra. És Jacques nem fél szembeszállni egy játék mackóval, amely megtámadja őt. Elmosolyodik – győzött. Ez elég neki, a szörnyek lecsillapodtak. Elegendő volt számára saját kis húsdarabjával foglalkozni, és újrateremteni önmagát. Szeretem azt hinni, hogy a filmben a szereplők egy hiányzó tagot keresnek, szó szerinti értelemben egy családtagot.

-Egy csodálatos jelenetben égett áldozatok azt éneklik: Sok élet van. Bizonyos értelemben ez a film vezérlő motívuma?
-Igen. Hogyan éljünk a harc után, miután a titok napvilágra került, miután lecsupaszítottuk a felszínt, akkor, amikor többé már nem vagy ugyanaz. És bár még mindig énekelsz, most már a saját ritmusod szerint. Chiara és Clovis a végén lejtős jégen korcsolyáznak, bármibe kerül, össze kell kapaszkodniuk vagy elesnek. Ez nagyon fontos, legalábbis el kell fogadni ezt… A dal szerint egy idő után észreveszed, hogy valami növekszik a láva alatt, más szavakkal csinálj helyet saját szervednek. Ez nyilvánvaló a fiatal viador esetében, amikor májátültetést végeznek rajta. És az is egyértelmű, hogy egy bizonyos pillanatban mindenkinek helyet kell adnia annak, ami a belsejében lüktet.

-A nézés aktusa nagyon fontos szerepet foglal el a filmjéb- en. A bika, amely fél szemére vak, a kis Winnie, ahogy végignézi a bika halálát, a filozofikus korcsolyázó, amint egy vak ember felé siklik, a Romero szemeivel golyózó gyerek, a mindig árnyékban lévő Alicia…

-A világ nem olyan, mint első látásra hinnénk. Jacques mondja egyszer: A deformált test nyilvánvaló. De sose higgy abban, ami magától értetődő. Le vagyok nyűgözve attól, amit nem látunk meg másokban. Nem azokról a titkokról van szó, amik önmaguktól kide- rülnek, hanem a testekről, amelyek nyomokat rejtegetnek, amelyek árnya titkokat övez. Winnie pillantása lenyűgöz, bár nem tanulta, de túl tud tekinteni a valóságon.

-Hogyan választotta ki a színészeket?
-Úgy gondoltam, olyan színészekre van szükségem, akik be fognak lépni a forgatókönyv világába, de mindegyik különböző módon. A film sztorija egyben az én történetem a színészekkel: harcoltam velük, a forgatás élvezetes, kedves, türelmes küzdelem volt. Az hiszen, kiprovokáltam belőlük a támadást, de hála istenek, nem öltek meg! Bár én írtam a forgatókönyvet, az volt, amit a legkevésbé respek- táltam. A szüzsé csak arra jó, hogy kommunikáljak a stábbal és a színészekkel, meg ötleteket ad a filmhez.
Sosem álmodoztam rendezésről, egy film megvalósításáról. Sosem álmodoztam az álmaim valóra váltásáról, inkább újakat akartam felfedezni. A film túlmutatott a forgatókönyvön. Nyitva hagytam a hűtőszekrény ajtaját – nagyon bízom a friss levegőben.

-A fiatal torreádort Julien Lescarret alakítja.
-Nagyon fontos volt, hogy megértessem vele: egy dolog fogja nézni, és az a kamera. Bár sokszor több ezer ember előtt lépett az arénába, most csak a felvevőgép "szeme kíséri". Még nagyon fiatal, van benne valami sebezhetőség, ami lenyűgözött. Mielőtt elvállalta a szerepet, még sosem sérült meg az arénában. Azon jelenet felvétele után, amikor elhagyja az arénát, hogy az elsősegélyhelyre menjen, bevallotta, hogy roppant kényelmetlenül érezte magát. – Most már nagyon boldog vagyok, mert ismerem az utat az aréna és a kórház között – mondta. Ez egyfajta tűzkeresztség volt számára, és az élmény sokat segített neki, amikor november végén az arénában felöklelte egy bika. A film képes arra, hogy felkészítsen az életre…

-Filmet forgatni olyan, mint szarvánál megragadni a bikát!
-Szeretek filmet csinálni, s ez megóv attól a veszélytől, hogy ne akarjam megrendezni a forgatókönyvet, de nap mint nap kitegyem magam annak a veszélynek, hogy valami mást képzelek el. Ha úgy vélem, egy jelenet túlságosan erőtlen, akkor továbbviszem. Belépek az arénába és kitárulkozom. De nem védekezem.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére