Vendégművészekkel készül november végi életműkoncertjére a Bojtorján

Több mint 25 év után újra színpadra lép november 30-án a Müpában a Bojtorján: a magyar countryegyüttes kiváló vendégművészek közreműködésével fogja előadni leghíresebb dalait.

A Csavargódal elnevezésű koncert énekpróbái már március óta folynak, hiszen az együttesnek mindig is a vokális hangzás volt az erőssége – mondta az M1 aktuális csatorna keddi műsorában Kemény Győző, aki nemcsak mint muzsikus, hanem mint producer is részt vesz a munkálatokban.

“Én körülbelül negyven éve énekelem ezeket a dalokat, ami érdekesség lesz számomra, hogy vonós zenekar kísér néhány dalban bennünket, fuvolistával kiegészítve” – mondta Pomázi Zoltán, az együttes tagja. Hozzátette: rendkívül ritka alkalom, hogy a koncertre összeválogatott dalok ugyanúgy fognak megszólalni, mint a lemezeken.
Pomázi Zoltán, Vörös Andor, Kemény Győző, Buchwarth László és Barna Zoltán mellett egy vonós négyes és a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorban feltűnt Csabay Zsuzsanna Virág fuvolista is fellép az este folyamán.

A vendégzenészek névsorát gyarapítja továbbá a hegedűn és mandolinon is játszó Pintér Zsolt, az öthúros bendzsót megszólaltató Szlovák László, aki az 1980-as évek elején közreműködött az együttes lemezein, valamint Tóth András, aki elektromos gitáron és Szula Miklós, aki basszusgitáron játszik.

A november 30-i koncertről profi felvétel is készül, amelyet a televízió is le fog adni, és néhány hónapon belül DVD formátumban is megjelenik.

A Bojtorján a nyolcvanas években aratott látványos sikereket: 1981-ben megjelent Csavargódal című lemezük néhány hét alatt több mint százezer példányban kelt el. 1982-ben a londoni Wembley stadionban adtak koncertet; dalaikat azóta is játsszák a rádiók.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére