Újranyíltak a szabadtéri mozik Bécsben

Újranyíltak a szabadtéri mozik Bécsben, az osztrák fővárosban egész nyáron számos nyitott helyen ingyenesen vagy hat-nyolc euróért láthatnak filmeket a nézők a szabad ég alatt.

A Westbahnhof pályaudvar közelében lévő Kino am Dach (Mozi a tetőn) minden évben külön tematika szerint mutat be filmeket. Idén szeptember közepéig látogatható, a belépőjegy nyolc euróba kerül. Tavaly elismert nemzetközi tetőteraszos mozik kínálatából válogattak, ezt a hagyományt idén is folytatják. 2015-ben a bécsiek a New York-i, a londoni és a dél-afrikai mozik munkatársaival dolgoztak szorosan együtt, így alkották meg a programot, amelyben svájci, dán és olasz filmek is szerepelnek. A héten a Who am I – Egy rendszer sincs biztonságban című 2014-es német thrillert, az olaszországi La Guarimba nemzetközi filmfesztivál rövidfilmjei és Lukas Moodysson svéd rendező Mi vagyunk a legjobbakcímű filmjét mutatják be.

Bécs romantikus mozijaként emlegetik a már nyolcadik éve üzemelő szabadtéri Kino im Schloss elnevezésű mozit, amely a város 11. kerületében, a Simmeringen található. A kínálat a legutóbbi év sikerfilmjeiből áll, minden nap vetítenek egyet, amerikai, francia vagy angol produkciókat, a vígjátéktól a thrillerig igen széles a kínálat. A szervezők tájékoztatása szerint a hidegebb és esősebb napokon akár hatvanan is összegyűlnek, míg egy meleg nyári estén van hogy 350-en ülnek a vászon előtt. Ugyan nagy a verseny a szabadtéri mozik között, a szervezők a sikeres filmek mellett a kényelmes székeket, a széles választékot kínáló koktélbárt és éttermet emelték ki, mint az egyik fő vonzerőt.

Az Augarten parkban található Kino wie noch nie (Olyan mozi, mint még soha) elnevezésű nyári moziprogram augusztus 23-ig tart, az előadások naponta fél tízkor kezdődnek, a jegyek 8,5 euróba kerülnek. A hangulatot az teszi különlegessé, hogy a szabadtéri mozi Bécs egyik legrégebbi parkjában található. Számos ismert alkotás, A nagy Lebowski és a Nem vénnek való vidék mellett a programban olyan klasszikusokat és nemzetközi darabokat is bemutatnak, amelyeket eddig még egy osztrák mozi sem tűzött műsorra.

A Volxkino 1990 óta üzemel nyaranta. Bécs első szabadtéri mozija egészen szeptember végéig kínál programokat, a helyszín azonban mindig változik. A belépés ingyenes, a filmeket pénteken és szombaton vetítik általában este fél kilenctől. Most hétvégén az Egy makulátlan elme örök ragyogása című amerikai és a Kannibálok kora című német filmet mutatják be.

Augusztus 10. és 29. között a Frameout filmfesztivált tartják a Múzeumi Negyedben (Museumsquartier-MQ). A fesztiválon idén női alkotók filmjeit tűzik műsorra szerdán, pénteken és szombaton. A hétszer négy méteres kivetítőn bemutatott filmekhez fejhallgatót lehet bérelni.

A bécsi Városháza téren (Rathausplatz) felállított hatalmas filmvásznon koncertek tekinthetők meg ingyenesen július elejétől szeptember elejéig. A bemutatott produkciók sötétedéskor kezdődnek, a héten Frank Sinatra egy fellépését, Verdi Traviata című operáját és Rekviem című művét mutatják be. Szombaton szavazással dönthetik el a nézők, hogy Celine Dion, a Depeche Mode vagy Marvin Gaye énekeljen.

Augusztus 11-től a hónap végéig az Arena Sommerkino kínál mozifilmeket este fél tíztől. A három hét alatt majdnem minden nap megtekinthető egy-egy film. Bemutatják a Citizenfour című, Edward Snowden életéről szóló dokumentumfilmet, horrorfilmeket és vígjátékokat.

A szezon zárásaként szeptember elején rendezik meg a Stumm & Laut című filmfesztivált, amelyen némafilmeket mutatnak be, élő elektronikus zenei kísérettel. A Favoriten városnegyedben található Columbusplatzon rendezett esemény ingyenes, a filmek este nyolc órakor kezdődnek.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére