Újabb kötetekkel bővült a Nemzeti Könyvtár sorozat

Madách Imre, Németh László és Móra Ferenc művei is szerepelnek a Nemzeti Könyvtár új köteteiben, amelyeket kedden mutattak be Budapesten.

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a keddi sajtóeseményen elmondta: a sorozat Magyar írók rovatában Madách Imre Az ember tragédiája, Németh László Égető Eszter, Móra Ferenc három műve és Szerb Antal írásai egy-egy kötetben, a Magyar hősök rovatban Cziffra György Ágyúk és virágok, a Magyar ünnepek rovatban pedig Március 15. címmel jelent meg könyv.

A miniszterelnöki megbízott felhívta a figyelmet a Madách-művet tartalmazó kötetre, amelynek különlegessége, hogy a bal oldalon az eredeti kézirat olvasható, így összevethető a már nyomtatásban megjelent szöveggel. Az ember tragédiájához Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója írt ajánlót.

Németh László művei közül az Égető Eszter című regényre esett a választás, amelyet Steinbach József református püspök ajánl az olvasóknak. Szerb Antal Utas és holdvilág, valamint a Pendragon legenda című regényei és a Vörösmarty-tanulmányok Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának ajánló szavaival kerülnek az olvasók elé.

Móra Ferenc Kincskereső kisködmön, A magyar paraszt és az Ének a búzamezőkről című műveit Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, míg Cziffra György Ágyúk és virágok című önéletrajzi alkotását Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója ajánlja az érdeklődőknek.

Kerényi Imre hozzáfűzte: a 2011-ben indított Nemzeti Könyvtár sorozat 2018-ban zárul mintegy 100 kötettel. Az utolsó 24 kiadványban a magyar kortárs irodalom 24 gyöngyszemét igyekeznek megjelentetni.

A Március 15. című kötetről Szigethy Gábor szerkesztő elmondta: “az antológia alapgondolata, hogy olyan anyagok is kerüljenek bele, amelyek gyakorlatilag hozzáférhetetlenek”.

Hozzátette: hét fejezetre osztotta a kiadványt, az első részben a kortársak – mások mellett Jókai Mór – visszaemlékezése, a második egységben a “száműzöttek” – Széchenyi István vagy Vajda János – gondolatai olvashatók. A visszaemlékezők részben található az egyik legizgalmasabb írás, amely Szilágyi Sándor történész tollából származik – fogalmazott Szigethy Gábor. Külön egységben szerepelnek az “elemzők”, a “magyarázók”, az “ünneplők”. Az “álmodók” részben azok írásai találhatók, “akik tudják, hogy miről szólt március 15., hogy mi tűnt el az ünnepléséből és miért fontos, hogy a magyar történelem erről a napról álmodni tudjon”.

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére