Lovasi András / Kispál és a Borz

Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz frontemberével a Sportszigetes fellépésük előtt beszélgettünk. Késő délután találkoztunk a nagyszínpad mögötti VIP részlegnél. Átslisszoltunk a rendkívül szimpatikus biztonsági őr(torony) úron, bementünk a tömény citromillatú VIP-konténerbe, és két rémesen kényelmetlen székre tekergettük magunkat. Kellemes aláfestő zeneként a színpadról ledübörgött és a konténerben berezonált a Heaven Street Seven 400Hz alatti basszusa. Megpróbáltuk túlüvölteni, és időnként lábrázogatva megállapítottuk, hogy "Ez is egy jó szám".

-Egy apró részlet érdekelne a ködbe vesző kezdeti időkből. :) Hogyan találkoztatok a Kispállal? Ha jól tudom, melós környezetben, kevés zenei körítéssel�
-Eredetileg már tudtunk egymásról, mert egy gimnáziumba jártunk, illetve ő nem tudott rólam, mert kettővel fölöttem járt a szakközépbe, – nyílván, akik lejjebb járnak, azok a fölsősökre jobban emlékeznek, mint azok viszont -. Tehát nem a munkahelyen ismerkedtünk meg, ez inkább egy érdekesség, hogy én hálózatvizsgálóként dolgoztam érettségi után egy darabig, de ez ilyen lógós munkahely volt, egy szondával mentem az utcán, – úgy nézett ki, mint egy orvosi táska -, húztam a hálózat fölött és sikított, ha valahol eresztett a gáz. Végül is sétálgatni kellett egész nap. Volt erre 13 ember, Pécs város gázhálózatának folyamatos vizsgálatára, és ez ilyen kihalásos alapon működött, tehát a haveroknak szóltunk mindig, hogy van meló. És amikor én bementem katonának, akkor a Kispál került az én helyemre. Amikor leszereltem a katonaságtól, addigra kitaláltuk már, hogy csinálunk egy zenekart. Én tudtam a Kispálról, hogy gitározik, mert volt egy közös barátunk, Ózdi Rezső, aki később alapító tagja lett a zenekarnak, ő hozta a Kispált, én meg a Brautigam Gábort. Először négyen voltunk.

-Az utolsó lemezetek, a "Turisták bárhol" visszanyúlt a régi Kispálos hangvételhez. Az utóbbi évekre azonban alapvetően a lírai hangvétel volt jellemző, különösen a "Velőrózsák" című albumra, ami számomra a legkevésbé "Kispálos" lemezetek. Ez lenyomata, következménye a személyiséged változásának? Hiszen a szövegeket Te írod, és a dalok is csak részben közös alkotások.

-Az, hogy az ember hogyan változik, érdekes módon nem jelentkezik rögtön a lemezeken, mert a dalok a megjelenés előtt egy, másfél, két évvel íródnak, tehát eleve fáziskéséssel jelennek meg. De az én életemnek olyan rettenetesen pontos lenyomatát nem adja egyetlen egy lemezünk sem. Nyilván amit gondolok a világról, vagy magamról, vagy a benne lévő emberekről, vagy azokról, akik érdekelnek engem, az valamilyem módon tükröződik. Nekem a Velőrózsákkal az a legnagyobb gondom, hogy a zenei tartalom a szöveggel párhuzamosan nagyon gondozott, jól hangszerelt lett, patetikusnak mondható, ami furcsa, mert igazából nem annak szántuk, de valamiért ez lett belőle. Miközben a szövegek – én úgy gondolom – önmagukban elég humorosnak tekinthetők, a zenével együtt valahogy nem jó. Ha kívülállóként hallgatom, és nem tudom, hogy komolyan gondolom-e én ezt az egészet, akkor pont a zenei körítés miatt hajlamos vagyok komolyan gondolni. Ettől a végeredmény önsajnáló lett, amilyennek – azt kell, hogy mondjam – nem akartam semmiképp sem, és ezért kevésbé érzem jól sikerültnek. Mindamellett, hogy talán ebben a lemezünkben van a legtöbb munkánk, – a legtöbb ráfordítás, gondosság, meg ilyesmi… Gyakorlatilag ennek az ellentéte lett a Turisták bárhol, amit direkt úgy csináltunk meg, hogy nem tököltünk vele sokat.

– Egyértelmű volt, hogy ezután visszatértek az első lemezek hangulatához?
-Én úgy érzem, hogy a Velőrózsák egy útnak a vége, ahonnan valamilyen módon visszakanyarodtunk. A Turisták egy alapkőletétel, ahonnan el lehet indulni valahová. Ez is egy konvencionális lemez, de másképpen, mint a Velőrózsák, kicsit bátrabban nyúltunk az összes meglevő rock-toposzhoz, a rock-hagyományokhoz – nyilván úgy, ahogy általunk még vállalhatónak tűnt -… kevésbé agyalós:)

-A Turisták előtt jelent meg a szólólemezed, a "Bandi a hegyről". Akkori nyilatkozataid alapján az volt az érzésem, mintha ti majdnem szétmentetek, vagy szétmehettetek volna akkor…

-Igazából ez mindig így van, sosem lehet tudni…:)

-Korábbi nyilatkozataidban azt olvastam, hogy a zenei szabadság volt a legvonzóbb a számodra. Mikor határoztad el, hogy kiadsz egy szólóalbumot? Miért érezted úgy, hogy a zenekartól függetlenül is meg kell jelennie a dalaidnak?
-Én nem zenekarban gondolkodom soha. Abban gondolkodom, hogy dalokat csináljunk, mert dalokat írni jó, próbálni jó… A Velőrózsák, mint mondtam, egy útnak a vége volt. Tehát ez a felállású zenekar, ezzel a hozzáállással, ezzel a mentalitással, ezekkel a szándékokkal, ebben a konstrukcióban, konstellációban ilyet tud. Ezek mind jó szándékú emberek, és valamiért ilyesmi lesz belőle. Ez a lemez volt a legdemokratikusabban készült albumunk, néhány vitát kivéve -, amik a Csülök későbbi kiválásához vezettek. Mindenki, – ha ambicionálta-, akkor megvalósíthatta az elképzeléseit, sokkal kevésbé voltam, mondjuk… diktatórikus.:)
A szólólemezemnek annyi a története, hogy a Velőrózsákkal mindenki elégedett volt, kivéve engem. Amikor én valamivel nem vagyok elégedett, akkor rögtön elkezdek dolgozni. De senki nem akart dolgozni, mert mindenki ült, hogy milyen jó a lemez, erre én elkezdtem magam csinálni anyagokat. Ráadásul akkor a Csülökkel már nem tudtunk együtt próbálni, mert ha beszállt egy ötletbe, akkor jókat dobolt, csak pont nem olyanokat, amilyeneket én gondoltam, már nem tudtunk hárman dalokat írni. És akkor gondoltam, hogy van dobgép, meg számítógép… ki akartam próbálni, érdekelt ez az egész.
A Kispáltól akkor kaptam egy akusztikus gitárt, rájöttem, hogy milyen jó akusztikus gitározni. Írtam egyszerre sok olyan számot, amiről azt gondoltam, hogy nem akarom ilyen mennyiségben rákényszeríteni a zenekarra, hogy ilyen dalok legyenek a következő lemezen, mert ezek ilyen szordínós, vagy csöndesen-ülős dalok, és nem gondoltam azt, hogy ilyennek kell lennie a következő lemezünknek. Stílusukban is eléggé elrugaszkodtak a Kispál stílusának fő csapásirányától. Amikor kész dalokat vittem a próbákra, tehát egy akkordsort és egy szöveget, azt mindig nehezen préseltem át a zenekaron, és azt gondoltam, hogy 5-6 számért nem akarok harcolni. Nem is voltam meggyőződve, hogy ezek olyan jók, így megcsináltam őket egyedül számítógépen. Ebben pont az volt a jó, hogy te vagy a teljes zenekar, te vagy dobos, te vagy a billentyűs…

-Mindezt elég barátságosan kommunikáltátok le a közönség felé, tudtuk, hogy a Kispálékkal vettétek fel a lemezt, nem aggódtunk, hogy vége mindennek. Mégis érdekelne, hogy el tudtad volna képzelni a jövődet a zenekar nélkül, vagy már nagyon összenőttetek? Hogyan működik ez 15 év után?
-Igazából nem tudtam volna, mert ennek a Bandi lemeznek volt helye a fejemben, a csendes-ülős koncertek logikus folytatásaképpen. Mondhatnánk azt is, hogy ez egy projekt neve, ami a zenekaron belül létrejött. Lehetett volna a címe akár az is, hogy "Kispál és a Borz- Csendesülős dalok", de azt gondoltuk, hogy ez így érdekesebb. Mint ahogy érdekesebb is volt, hiszen a média ingyen reklámot adott ennek a dolognak, hiszen sokkal könnyebb erről beszélni, mint arról, hogy megjelent a Kispál 10. lemeze… "És milyen az új lemez?" "Hát, ilyen gitáros számok vannak rajta…"

-Vágysz egy újabb szólólemezre?
-Fogok csinálni, persze, már tudom is, hogy milyet… de nem sietek vele, most annyi dolog van a fejemben…

-Péntek esténként kis összeállítással jelentkezel a Tv Sziget című műsorban. Szerinted az új kezdeményezés eléri a célját, beváltja a hozzá fűzött elképzeléseket?
-Az enyémeket nem… Nem is ambicionálom annyira ezt a dolgot, hogy ennél több időt szenteljek rá, nem vállaltam műsorvezetést sem. Azt gondolom, hogy ez egy hatalmas lehetősége ennek a fajta kultúrának, – ami elég visszás helyzetben van -, hiszen emblematikusan lefed egy csomó embert, fesztivált. Ugyanakkor ez a réteg a képviselőivel együtt kvázi még mindig underground státuszban van, a mainstream média nem hajlandó tudomást venni erről, illetve, ha mégis, akkor egy képzelt politikai korrektség nevében folyamatosan cenzúráz – bár nyílván átszivárog valamennyi a réseken…
Nyugaton van egy zenekar, amely eljut egy bizonyos ismeretségig, és onnantól kezdve vannak bizonyos lépcsők, amiket ha akar, meglép, ha akar, nem, de az nagyon ritka, hogy egy zenekar kvázi zárványként működjön. A Kispállal jól lehet modellezni, hogy ezzel szemben mi van itthon, mert mi például elfoglaljuk egy csomó zenekar helyét. Amíg itt állunk, addig nem tud a helyünkre jönni senki, mi viszont meg nem tudunk továbblépni. Tehát gyakorlatilag egy dugó szerepben vagyunk, ami borzasztó hálátlan szerep.

-Miért nem tudnak betörni az új zenekarok a köztudatba?
-Egy történetem volna erre. Nekem ez az egész dugó elméletem onnan származik, hogy valamikor voltam egy kiadónál,- nem mondom, melyiknél -, és bevittem egy zenekart, hogy szerintem ez jó, adjátok ki, és azt mondták, hogy figyelj, Magyarországon egy műfajból egy. Egyet tudnak megjegyezni az emberek. És amikor jött a HS7, akkor mindenki azt mondta, hogy ez olyan, mint a Kispál. De aztán a Hevenynek is van saját stílusa, egyre inkább befutottak, már senki nem kever minket össze. A Kispált egy stílussal azonosítják, holott a Kispál egy az adott stíluson belül, amelyik mondjuk a legismertebb lett a 90-es években…

-Kicsi a felvevő piac…
-Igen. Magyarországon létezik egy viszonylag szűk kultúrafogyasztó közönség, aki eljár koncertre, színházba jár, moziba jár, akiket mozgósítani lehet kulturális eseményekre, és mi, akik ebben a körben mozgunk, azt hisszük, hogy ilyen az ország, hogy ennyire normális. De mégsem, mert a kereskedelmi televíziók a barázdált állományukat módszeresen legyalulták, és megcsinálták őket olyanná, hogy már csak úgy lehet velük beszélni, ahogyan ma a média kommunikál. Csak ezt értik. Az embernek vannak olyan zsigeri élménycentrumai, amit, ha megpiszkálsz, akkor működésbe lép, ilyen a szex, az erőszak meg a félelem, és ezeket a gombokat nyomkodják az embereken.
A művészet ennél sokkal áttételesebb eszközökkel él, de erre nincsen ideje az embereknek, hogy megvárják, amíg ez elkezd bennük működni. A művészet nem öncélú, a művészet eszköz, és ezt mindig elfelejtik a művészet alkotói, vagy a teoretikusai.

-Milyennek látod a művészetet?
-A művészet egyrészt önkinyitás, megnyílás, és ilyen értelemben önkifejezés, de nem csak az. Valakinek szól, kell, hogy legyen egy címzettje, egy attribútuma. A l'art pour l'art művészet, az önmagáért való művészet tipikusan 19. századi termék, amely a magaskultúrát fogyasztó társadalmi rétegé volt, az elit luxuscikke. De a 20. században megjelentek a kvázi popművészetek, és a sokszorosítás által, az olcsó tömegtechnikákkal lehetővé tették, hogy ezekhez mindenki más is hozzáférhessen, és a művészet fogyasztási cikké kezdett válni, mostanra pedig még inkább. Olyan termékké lett, hogy ha azt mondod, hogy ebben az évben nem tudunk ennyi és ennyi lemezt eladni, akkor összedől a lemezkiadó, holott alapvetően arról van szó, hogy ha nincs ötletünk, akkor ne adjunk ki lemezt. Nagyon sok ember alig várja, hogy vége legyen "ennek az egésznek", amit világra szarásnak hívunk, mert minden az üzeni nekik, hogy fölösleges vagy, nincs rád szükség, nem kellesz, semmilyen módon. És a művészet ilyen értelemben terápiás foglalkoztatássá vált, ahogy a hendikepeseket foglalkoztatják, ha nincs rád szükség, akkor művészkedjél, bameg. Ami vicces, mert ez azt jelentené statisztikailag, hogy minél többen csinálják, annál több jelentős műalkotás készül, és nem. Mert egy csomó olyan ember is ezzel foglalkozik, akinek semmi köze nincs hozzá.

-Ami élvezhetetlen, az nem tarja magát sokáig.
-A popművészet az egy egészen más helyzet. A művészet igazi kiindulópontja a népművészet és a kvázi magaskultúra között van valahol félúton. Amikor a popművészetek megjelentek – ezen a filmet és könnyűzenét értem -, akkor belépett a képbe valami olyasmi, ami sokkal agresszívebb, és sokkal naprakészebb, mint a népművészet, – ami lassan csiszolódik, és lassan kopik el -. Én például nagyon szeretem azt az időszakot, amikor még valódi népdalok keletkeztek, amiben minden eredeti, az utcák, a terek, az események… A mostani dalokat is népdalokként fogyasztja a közönség, csak ezek a szerzők által le vannak védve, nem lehet hozzájuk nyúlni. Ettől kialakul egy tetszhalott állapota ezeknek a kvázi népdaloknak, hiszen az emberek most is dalokban gondolkoznak. Dalokban vallanak szerelmet, filmekből veszik a magatartásmintákat, – hogyan kell belépni a fürdőszobába egy meztelen nőhöz, hogyan kell belépni egy étterembe -, mindent, az összes megoldó képletet ilyen helyzetekből szedik ki. A popművészet ilyen értelemben ugyanolyan nélkülözhetetlen, mint a népdalok voltak. És van egy pont, amikor a szokásos verbális kommunikáció már nem működik, és csak ilyen eszközökkel lehet megszólalni, a mai napig is. Például a temetéseken nem véletlenül énekelnek az emberek – ha még énekelnek -, mert van egy helyzet, amikor már nem lehet megszólalni, mert a fájdalom nem hagyja, hogy hitelesen megszólalj, de énekelni még mindig lehet. És ezek mindig nagyon érdekes dolgok, hogy ez az egész "zenei világ", amely jelen van az életünkben, hogyan kavarodik össze, és hogyan lesz belőle árucikk, eladható termék, és hogyan épül ki köréje egy iparág. Úgy, hogy közben úgy tűnik, ahol a zeneipar valóban kiépül, – mint, például Amerikában, mindez jobban virágzik pillanatnyilag, mint nálunk, ahol ugyanez manufakturális és ösztönösebb eszközökkel folyik. Pedig azt gondolnánk, hogy a mienk kéne, hogy jobb legyen, mint ahogy a kézműves is gondosabb, és a cipész jobb cipőt csinál, mint a gyárban, de ez mégsem így van, mert valamiért úgy tűnik, hogy a nagy számok törvénye a popzenére mégis érvényes. Ahol sokan készítenek zenét, ott kialakulhat egy olyan háttéripar, ami ezt az egészet működteti, mint ipart, és valószínűleg több emlékezetesebb produktumot marad hátra, mint nálunk, – ha nem is feltétlenül a fősodor révén. És ez nagyjából ellentmond annak a művészetfilozófiának, vagy művészetről való gondoskodásnak, amit az előbb mondtam, – hogy attól, hogy többen csinálják, nem lesz több jó alkotás – , mert úgy tűnik, hogy a popzenének jót tesz az iparszerű termelés.

-Kanyarodjunk vissza egy kicsit. Milyen céllal jött létre a Tv Sziget?

-Ja igen, innen indultunk… A Tv Szigetnek eredetileg az volt a célja, hogy ezt a kultúrát valamilyen módon felnőtt helyzetbe hozza, és valamilyen módon nagyobb nyilvánossághoz jutassa. A Tv szigettel nekem az a bajom – bár keveset láttam belőle, lehet, hogy azóta jobb, hogy egy nagyon bonyolult műsor lenne, ha jól csinálnák, de alapvetően sokkal több pénzből lehetne jól csinálni, és én azt gondolom, hogy kicsit sokat markol és keveset fog… Szerintem sokkal kevesebb, sokkal inkább jobb lehetne. Én azt gondolom, hogy mivel ez egy éjszakai műsor nem kellene ez a mozgós- színes- izgalmas- ide- ugrunk- oda- ugrunk, nem szól a mikrofon, mindenki baromi szellemes akar lenni, és ettől még azok is rosszak benne, akik egyébként jók.

-Éppen tegnap este néztem, de teljesen élvezhetetlen volt, nem adott semmit…
-És üres! Halálosan üres. Mindenki jópofa akar lenni, és mindenki ezekbe a rutinos kocsmai viccelődésekbe menekül.

-Te mit változtatnál rajta? Hogyan képzelnéd el?
-Én sokkal nyugisabbnak gondolnám ezt az egészet, sokkal több konzervanyaggal lehetne dolgozni. Igenis bátran bevállalnám, hogy van egy csomó olyan klip, amit Magyarországon nem játszott soha-soha senki, ezek jó zenék, és nyomnám a zenét, mint egy ilyen VJ (visual jockey – a szerk.), vagy mint az MTV. És valami téma köré rendezném, például azt mondanám, hogy van egy vendég zenekar, ami ilyen stílusban játszik, na nézzünk erre külföldi példákat, lemegy négy szám, játszik ott a helyszínen két-három számot a vendégzenekar. És akkor másnap ugyanez, mondjuk filmbe. Sokkal kevésbé helyeznék ekkora terhet a műsorvezetőkre. Eleve rosszul lettek kiválasztva a párok. Külön-külön nagyon aranyosak, meg rendbe� van, meg izé, – bár valamelyik nincs -, de megint elfelejtettünk valamit. A jó párok, mindegyik- a Hacsek és Sajótól a Bochkor-Borosig úgy működnek, hogy valamelyik bekérdez, az egyik támad, a másik tompít, és végszavaz. A Tv Szigetre egyszerűen nincsenek kitalálva a párosok. Két tompító ember van, két ilyen szociális-empatikus, és ha az egyik megpróbál bekérdezni, a másik már tompítja is. Látszik, hogy nem működik a dolog…

-Olyan, mintha ma Magyarországon nem lehetne egy tehetséges televíziós műsorvezetőt találni…
-Igen és az a baj, hogy csak a szituáció rossz! És az ember elkezd drukkolni egy idő után, hogy ne csesszétek el! Tehát így szurkolsz, hogy "De szar, ennél szarabb lesz még?" És aztán így nézed, és akkor…

-Kikapcsolod…
-Igen, mert ezt nem bírod tovább�

-Sziget Fesztivál. Egy néhány évvel ezelőtti interjúban azt nyilatkoztad, hogy szívesen lemondanátok a nagyszínpadi koncertről egy új, feltörekvő együttes javára, és bevonulnátok egy sátorba. Már többször felvetettétek a szervezők felé, hogy a kiosztás ne egy megszokott séma szerint történjen.
-Ugyanaz a pár zenekar játszik a Nagyszínpadon a Szigeten. A Tankcsapda és a Kispál mondjuk indokolható azzal, hogy azon tényleg sokan vannak. Oké, a szervezőknek meg vannak szar napjaik, amikor a kutya sem kíváncsi a külföldi zenekarra, mi meg behozzuk a közönséget. De valamilyen módon a fesztiválnak előremutatónak kéne lennie, valamiféle ízlés szerint, ami alapján dönt…

-Magyarországon ahány nagyobb fesztiválra elmegy az ember, mindenhol ugyanazt a 15 zenekart láthatja… akár rá is unhatnánk a kínálatra.
-Igen, mert csak azokat ismerik az emberek. A fesztiváloknak is, a zenekaroknak is valamilyen módon fel kéne fognia azt, hogy ez önkorlátozás nélkül nem megy. Tehát például ki kéne találni azt, hogy a Kispál a nagyobb fesztiválokon minden második évben játszik csak, és ez és ez meg játszik a következő évben helyette.
A Szigeten miért nincsenek ott azok a zenekarok, akikre mondjuk pontosan ugyanannyian, lennének kíváncsiak, mint a Sziámira, csak éppen nem óhatatlanul az lengené be őket, hogy ez a múlt – bármilyen jó is volt az -, hanem az, hogy ez jövő. Miért nem tud egy fesztivál, mondjuk így üzenni? Meg ami most van… Ez a Nagyszínpad programja? Ez vicc, ez, amit eddig olvastam, lehet, hogy nagyon műveletlen vagyok, de én ennek a felét nem ismerem. Én például a világzenei színpadon, meg a metál színpadon több zenekart ismerek, mint ami a Nagyszínpadon lesz.
Azt gondolom, hogy a meghívottak köre már kint sem túl sikeres szegmense a popzenének, a nagy fesztiválokon nem ezek a zenekarok a húzónevek, kezd úgy tűnni, hogy a szervezőknek van egy ilyen baráti körük, akiket kedvtelésből meghívnak. És ez logikus, mert úgy tűnik, hogy teljesen mindegy, hogy mi van, mert mindenképp kint van 30.000 ember, lehet, hogy nem 40.000, vagy 45.000, de 30.000 kint van. És azoknak a zenekaroknak, amikre a kisebb az érdeklődés, kisebb a gázsijuk is. Na és akkor ki lehet számolni, hogy mikor jár jobban a Sziget.

-Kicsit más téma. Honnan ered ez az erős kötődés a népzenéhez?
-A feleségem volt egy ilyen cserepes lány:) Viccesen így hívtuk őket akkor. :)

-És ő kedveltette meg Veled a népdalokat?
-Nem, ismertem már én előtte is sokat… Nem tudom… A magyar szöveg igazából a zenei fordulatokhoz, vagy dallamváltásokhoz nem túl jó. A magyar egy igen kemény nyelv, az angol pedig lágy, nyúlós. Ha elénekelnél egy brit popos számot magyarul, akkor kiröhögnének. Csomó énekdallam van, ami angolul nagyszerű, magyarul meg egyszerűen nem működik. Nálam ez úgy van, hogy a fejemben egy idő után óhatatlanul bejönnek olyan sorok, amikre, – ha dallammal együtt születnek -, egész egyszerűen egy ilyesmi népzenei dallam keletkezik, aztán bennragadnak a fejemben, és amikor kell, akkor odarakom az aktuális zenei részhez. Például a "Zsákmányállat" meg arra példa, hogy volt a fejemben egy régi magyar dallam, és azt egyszerűen odaillesztettem a szövegre. Ha az ember ilyen magyaros lüktetésű dolgokat talál ki, akkor ez adja magát. Meg a pentatónia… Az angolban például eleve rengeteg dallam megy fölfelé. A magyar dalok ereszkedő dallamvonalúak, minden hangsúly lefelé megy, tök bénán hangzanának, ha a végén felkanyarodnának. Ezért az angolhoz képest például ki van lőve egy csomó lehetőség.

-Mit jelent számodra József Attila? Rengeteg dalban találhatunk utalásokat bizonyos versrészleteire vagy a halálára.
-Na, az viszont gyerekkori történet, ill. nem gyerekkori, 15-16 éves koromban sokat olvastam József Attilát a vécén, és elég sok versét tudtam kívülről és tudom még most is. Szövegírás közben nagyon sokszor csak úgy beugranak a sorai. Egy idő után ez az egész már úgy összekeveredik az ember fejében, hogy olyan lesz, mint egy közmondás, és ahogy egy közmondást is beleír a dalokba az ember, úgy bekerülnek ezek is.

-Ez csak olyan praktikus dolog, szinte nem is tudatos, vagy különösen szereted a verseit?
-Szeretem, de… nem is tudom. Az utóbbi 10 évben néha-néha előveszem, de nem tartom nagyon meghatározónak, Radnótit például sokkal többet olvasok most, mint József Attilát.

-Van kedvenc költőd?
-Nincs ilyen… A külföldiek közül meg nem tudom, hogy jók-e, amiket olvasok, mert azok magyar fordítások.:) de nyílván az ember valamilyen módon sejti…

-Mennyi időd van olvasni?
-Ez változik. Van, hogy kampányszerűen elolvasok 4-5 könyvet, és aztán van, hogy fél évig semmi. Nagyon szeretem a potyadék irodalmat, az esszéizáló írásokat, életrajzokat, Weöres Sándor interjúkat olvastam mostanában, tehát ilyen hülyeségeket olvasok, ez érdekel. A Weöres például nagyon érdekes, mert ő nagyon konzekvensen ugyanazt válaszolja minden kérdésre fiatal kora óta. Elég szép kort megélt, és gyakorlatilag 16 éves korától kialakult világképpel rendelkezett.

-Mit olvastál legutóbb?
-Várjál, mit olvastam… Radnótitól, az Ikrek Havát. Az jó könyv. Meg a naplóját olvasom most. Kedvenc regényem az van egyébként, sok. De a kedvenc ételemet sem tudom megmondani, meg a kedvenc színemet sem…

-A Litera.hu-n olvastam egy szövegírói elemzést Rólad…

-Azt lehet, hogy olvastam. Ilyen érthetetlen, nem?

-Szerintem egyre gondolunk.

-Azt én se értettem! Bár tetszett, hogy ilyen komoly dolgokat írnak rólam, meg minden…, pláne olyat, amit még én se értek:)

-…egy mondat mindenesetre érdekes lehet belőle: a cikk szerzője szerint "nagy a távolság a kölcsönzött negatív szerep-én", és önmagad között.
– Hát reméljük… :)

-Ehhez hozzá tudnál fűzni valamit?:)

-Nem tudom.:)

-Negatív személyiségnek érzed magad?
-Hát én úgy mondanám, hogy van egy elégséges alapom, ahonnan az ember elindul. Vannak rosszabb periódusaim, viszonylag, de én olyan tipusú ember vagyok, aki nem szeret sokáig nyűglődni egy kérdésen, és egy idő után azt mondom, hogy aludjunk egyet erre, és akkor holnap jobb lesz.

-Elefántcsonttoronyban ülsz?
-Hát, mint bizonyos értelemben mindenki, akinek – mint Kovács Ákos mondta – kialakult személyisége van… :) az elefántcsonttoronyban ül, hiszen, ha már kialakult, akkor már nem enged magához semmit. És én már nagyon ki vagyok alakulva. Bizonyos értelemben meg nem. Van akinek lehet ott ülni, meg érdemes és van akinek nem. Én azt gondolom, hogy se annyira jó, se annyira okos, se annyira ügyes nem vagyok, hogy elefántcsonttoronyban üljek. Nem hiszem, hogy abban ülnék. :)

-Ha jól tudom, kamasz lányaid vannak.
-Az egyik lányom már kiskamasznak mondható…

-Szigorú vagy velük?
-Hát, szigorúbb vagyok, mint az anyukájuk, de ezek szerepek, amit az ember, felvállal, vagyis hát jut neki. Jobb, hogy ha én vagyok a szigorúbb, és nem az anyukájuk, aki jobbára velük van.

-Keveset vagy otthon?
-Inkább azt mondanám, hogy nagyon keveset vagyok intenzíven úgy a gyerekeimmel, ahogy kellene. Amikor otthon vagyok, akkor is sokszor dolgozom – ha ezt munkának lehet nevezni -, másrészt, mondjuk, így összerakom magam, és akkor ez is bizonyos energiákat elvesz. Amikor intenzíven eltöltök több napot a gyerekekkel, az leginkább csak nyaralásokkor van. Nyilván megvan minden napnak a valamiféle viszonylagos rendje, és abban van a gyerekeknek is hely, csak, ááá nemtom… Még olyan nagy baj nincs, majd 10-20 év múlva derül ki, hogy kiveszik-e alólam az ágybetétet:).

-És egy roppant frappáns kérdés a végére: milyen terveitek vannak most a zenekarral?
-Nincsen semmi különös, most csinálunk lemezt. Ez lesz az első lemezünk, amit teljesen száz százalékig a zenekar csinál, mi vesszük fel, mi vagyunk a hangmérnökök, mi vagyunk a keverők…Nagyon érdekes munka alakul ki belőle, úgy tűnik, hogy jó a nyom… Hogy mikor lesz kész? Hm… Talán ősszel…

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére