TV -sorozatra viszik az Assassin’s Creed-et!

Az amúgy több részesre tervezett filmadaptáció folytatásról nem esett még szó. DE MOST...

A tavalyi év Decemberében mozikba kerülő, – a leginkább fiatal “Magneto” szerepéből ismert – Michael Fassbender főszerepében készült film, annak ellenére, hogy elég döcögősen indult be, s szinte csak Európa rántotta vissza a bukás küszöbéről, mi “kasszasikertelenségéből” eredően, az amúgy több részesre tervezett filmadaptáció folytatásról azóta sem esett még szó. DE MOST:

A Redditen tartott “Ask Me Anything” során, az Assassin’s Creed tartalomért felelős Aymar Azaizal szinte nyilvánvalóvá tette, hogy az Ubisoftnak tényleg van egy, a már korábban pletykákból ismert “TV Show Projektje”, s ráadásul nem is akármi, hanem egy Assassin’s Creed -sorozat.

 

„Akárcsak a mozi esetében, időre van szükségünk, hogy olyasmit mutathassunk be, amire büszkék lehetünk. Igen, tervbe van véve a sorozat.” – válaszolta Aymar.

A 2007-ben, videójáték formájában induló sorozat, így közel egy évtizeddel maga mögött hatalmas hírnévre tett szert, ami teljesen érthető, ugyanis egy teljesen újszerű, s eredeti univerzumról van szó, s valóban többet érdemel annál, minthogy kapjon egy messze nem olyan rossz (bár tény; így önmagában kevéske) filmet, mint amennyire mondják, azonban be kell látni, egy ilyen összetett világ kifejtéséhez bő két órányi játékidő édeskevés, ezért sem teljesen megértendő a felé irányuló fikázások lényege. Mint minden filmnek, megvannak a maga hibái, például az, hogy valóban minimálisan volt hű az eddig könyvekben és játékokban megszokott környezethez, de azt is figyelembe kell vegyük, hogy egy sorozat egyetlen részéről van szó, melyre lehetne tekinteni egy felvezetésként is..

Minden esetre várjuk a fejleményeket, s reméljük, hogy az Ubisoft, kiküszöbölve a – mozifilm formájában – talán sosem befejeződő “csorbáját”, méltón visszaadja majd a sorozatban a megszokott Assassin’s Creed-ek hangulatát, s időt ad a történet kibontakozására úgy… 8-10 órányi játékidőben.

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére