Tóth Ilonka című darabbal ünnepli az 1956-os forradalom 60. évfordulóját a Nemzeti Színház

A Tóth Ilonka című darabbal ünnepli az 1956-os forradalom 60. évfordulóját a Nemzeti Színház. A dokumentumok alapján készülő előadásban a problematikus kérdésekre, ellentmondásokra világítanak rá.

A Tóth Ilonka című darabbal ünnepli az 1956-os forradalom 60. évfordulóját a Nemzeti Színház. A dokumentumok alapján készülő előadásban a problematikus kérdésekre, ellentmondásokra világítanak rá – mondta el Vidnyánszky Attila a teátrum szombati nyílt napján tartott beszélgetésen.

Szilágyi Andor Tóth Ilonka című darabjának közelgő októberi bemutatójához kapcsolódva Szabó László Waskovics Andreával – Tóth Ilonka ’56-os mártír alakítójával -, Vidnyánszky Attilával, az előadás rendezőjével, Dózsa László színművésszel és a szerzővel beszélgetett.
Vidnyánszky Attila felidézte: 10 évvel ezelőtt készítettek már egy előadást Debrecenben Liberté ’56 címmel, a téma régóta foglalkoztatta. Kiemelte: a nagy történelmi témák színházba valók, sőt a Nemzeti Színháznak feladata, hogy állandóan repertoáron tartson ezeket feldolgozó előadásokat. A színház műsorán szerepel az I. világháborús A fehér felhő című darab, és november 12-én mutatják be A Gulag virágai című előadást.

Elmondta: az 1956-os forradalom mártírjáról szóló darabbal nem kifejezetten az évfordulóra készültek, Szilágyi Andor kereste meg három éve a témával és lázba hozta vele. Egy filmforgatókönyvet kapott, amelyet színházra kellett átdolgozni.
Az előadás létrehozásába minél több olyan színészt szeretett volna bevonni, aki személyesen részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben. A szereplők közül négyen – Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László és Mécs Károly – a forradalmi események résztvevői, tanúi voltak. A szövegkönyvet ezek a személyes történetek jelentősen befolyásolták. “Ők adnak igazságfaktort az előadásnak” – fogalmazott, hozzátéve: az előadás legmegrázóbb része az lesz, amikor a történetből kilépve a színészek saját ’56-os történetüket mondják el.
Szilágyi Andor elmondta: 2006-ban nagyjátékfilmet készített Mansfeld Péterről, akkor határozta el, hogy Tóth Ilonkáról, a másik ártatlan áldozatról is filmet készít. Ez ugyan nem valósult meg, de a Nemzeti Színház a történetet felkarolta. A színpadon nem a forgatókönyv, hanem az alapján egy egészen más konstrukció, egy Vidnyánszky-féle színház látható majd – fogalmazott.

Dózsa László elmondta: ahogy elkezdték próbálni a darabot, intenzíven jönnek elő az emlékei. A próbákon a fiatal színészek olyan hittel dolgoznak, hogy sokszor azt gondolta: ezek a fiúk és lányok ugyanúgy harcoltak volna velük együtt – tette hozzá.
Mint a beszélgetésen elhangzott: Tóth Ilona alakja sokféle mesterségesen előállított fénytörésben tűnt már fel, vannak akik áldozatnak, mások gyilkosnak tartják.

Dózsa László elmondta: Tóth Ilonkával sokszor találkozott. A divatcsarnoki csoportnál harcolt a Szövetség utca és a Rákóczi út sarkán, ahonnan rengeteg sebesültet vittek az akkori Péterfy Sándor utcai kórházba, ahol a medika dolgozott. “Az, hogy ő gyilkolt volna, az teljesen kizárt” – fogalmazott.
Vidnyánszky Attila is azt mondta, hogy benne meggyőződéssé, sőt mélységes hitté alakult, hogy ő nem lehetett gyilkos. “Az előadás egyik lényeges része annak a sátáni gépezetnek a megmutatása, amelyik ezt az egészet kifundálta, végigvitte” – fogalmazott.

Elmondta: a halálos ítéletet meghozó bírósági tárgyaláson játszódik az eladás, ebből lépnek az időben előre és hátra. Mint mondta, az előadásban nagyító alatt láthatja a közönség azokat az ellentmondásokat, amelyek az egész pert hiteltelenítik.

Szilágyi Andor annak a reményének adott hangot, hogy mikor október 23-án megnyílik a Tóth Ilonka-múzeum a 18. kerületben, addigra úgy tudjuk ünnepelni, mint a magyar történelem egyik legszebb és legtisztább személyiségét.

Waskovics Andrea, aki a darab címszerepét játssza és a Körhinta után másodszor szerepel a Nemzeti Színházban, arról beszélt, hogy a próbák során személyessé válik számára a történet. Felidézte azt is, hogy nagy élményt jelentett neki, hogy találkozhatott Tóth Ilona iskolatársával, aki beszélt neki arról, hogy milyen volt Tóth Ilona mint barátnő.

Vidnyánszky Attila elmondta: a színpadi próbák két hete kezdődtek, de az előadáson már április óta dolgoznak a színészekkel. A darab ősbemutatóját a lengyelországi magyar év keretében, október 21-én tartják Varsóban, a Teatr Polskiban. A magyarországi bemutató október 25-én lesz a Nemzeti Színházban. Mint mondta, fontos küldetés számára az előadás létrehozása, amelyet novemberben hétszer is játszanak.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére