Tolo: House és a techno uniója [ interjú]

Hét éves lett a LavaLava csapat. Ez alkalomból Tolo válaszolt az Antropos.hu kérdéseire. INTERJÚ!

-Mikor kezdett el érdekelni a zene, hogy csöppentél bele ebbe a világba?

Tolo: -12 éves koromban lettem a hazai underground hiphop megszállottja, az akkori Est.FM Rocksteady Beat című műsorának köszönhetően, ami csütörtök éjszaka ment Györemix vezetésével.

 

Fotó: facebook.com/matetollner

Fotó: facebook.com/matetollner

-Mikor volt az első bulid és hol?

-Az első nyilvános fellépés 2006-ban volt a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium sulibuliján, az első LavaLava eseményt pedig szinte napra pontosan 7 éve toltuk le.

 

-Kik voltak rád hatással amikor kezdted, és kik vannak most?

-Hát abban az időben talán Györemix, Az Idő Urai, a korai Hősök anyagok. Jelenleg pedig az egész világ (elektronikus)zenei körforgása.

 

-Mi az a zenei stílus, amit te képviselsz/szeretsz játszani, hallgatni?

-Műfajilag talán a house és a techno halmazok uniójából kerül ki a legtöbb zene, amit játszom. Hallgatni is ezeket szoktam otthon, pop és komolyzenei felütésekkel.

 

-Hogy látod, milyen rendezvényekre van manapság igény?

-Hát elég sok mindenre van igény, minőségi (zeneileg elmélyültebb) és kevésbé minőségi rendezvényekre egyaránt. De ezzel az ég világon semmi baj nincsen szerintem.

 

-Milyen lenne a Te álom klubbod?

-Talán egy szép egyveleg a Berghain és a Trouw indusztriál hangulatából és sejtelmességéből, a barcelonai Diagonal hotel szabdságérzetéből és a Watergate waterfloorjának látképéből.

 

-Elég teret kapnak szerinted a hazai fellépők, vagy az érdeklődés már csak minimum egy külföldi fellépővel lehet felkelteni?

-Szerintem elég teret kapnak, a tehetség előbb-utóbb utat tör magának.

Fotó: facebook.com/matetollner

Fotó: facebook.com/matetollner

-Miért szeretsz a Corvintetőn játszani?

-Mert úgy ismerem minden zeg-zugát mint a tenyeremet és ebben a klubban töltöttem el eddig a legtöbb időt életemben.

 

-Mióta készítesz saját zenét? milyen eszköz parkod van? melyik programot használod?

-2005 óta, semmi komoly setup, csak két monitorhangfal, egy Ableton Live és egy midikontroller, és néha veszek fel zajokat még mikrofonnal.

 

-Következő megjelenés?

-Nincs ilyen tervben, most nyugis időszak van, gyűjtöm az impulzusokat.

 

-Szerinted milyen különbség van egy magyar illetve egy külföldi buli között? Mennyivel, miben jobbak a magyarok és mivel vagyunk elmaradva?

-Semmiben nem vagyunk lemaradva, nincs túl sok különbség a hazai és a nemzetközi house és techno bulik között. Talán a büdzsé más egy kicsit és így nemzetközi sztárfellépőből sincs annyi, egy lineup-ban.

 

-Mi volt eddigi karriered csúcs élménye?

-Sok ilyen volt. A Balaton Sound nagyszínpadán játszani egy délutáni idősávban. Berlini, római fellépés. Egy set a manchesteri Sankeys kistermében. De az összes idei nyári buli is nagyon hangulatos volt Balmazújvárostól Dunaszerdahelyig.

 

Fotó: facebook.com/matetollner

Fotó: facebook.com/matetollner

 

-Mivel telik egy átlagos hétköznap?

-Zenék vadászata, bookolgatok ide-oda fellépőket, sport, ilyenek.

-Aktuális top 10-ed?

-Hát ez most egy best of hitparade lenne a LavaLava elmúlt 7 évéből, inkább gyertek fel este a Corvintetőre meghallgatni hangosan!

 

-Mit tanácsolsz azoknak akik most kezdik a dj szakmát?

-Legyen kitartó és ne rontson ajtóstól a házba!

 

Tolo @ Petőfi DJ – Mix 010 – 2015/01/20 by Tolo on Mixcloud

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére