Tizenegy tánccsoport mutatkozik be az Interetno népművészeti fesztiválon Szabadkán

Négy szerbiai és hét külföldi tánccsoport lép fel augusztus 22. és 26. között az Interetno fesztiválon Szabadkán, az ötnapos rendezvény emellett Kiskunhalason, Szenttamáson, Magyarkanizsán és Zentán is bemutatkozik - közölték a szervezők.

A közlemény szerint a fellépők Magyarországról, Szerbiából, Lettországból, Paraguayból, Chiléből, Hondurasból és Mexikóból érkeznek az észak-bácskai településre.
A népművészeti fesztiválon idén koncertet ad többek között a Szökős zenekar és a Ravnica tamburazenekar. Ismét megszervezik a vajdasági magyar gyermektáncegyüttesek bemutatóját, ennek keretében augusztus 25-én 13 gyermektáncegyüttes lép fel. Ugyanezen a napon Páva gála címmel bemutatót tartanak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának résztvevői.
A szabadkai városháza előtti téren kialakított fesztiválfaluban, az Etnopolisban a szokásos kísérőrendezvények várják az érdeklődőket, lesz kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai és borászati bemutató és játszóház. A 16. alkalommal megrendezett fesztiválon a somogyi és a gombosi népművészet kerül a középpontba.
Az utóbbi 15 évben a fesztivál több mint 40 ország táncegyüttesét látta vendégül. A Vajdaság egyik legnagyobb kulturális eseményére évente több ezren látogatnak el Szerbiából és külföldről. Minden táncbemutató és koncert ingyenesen látogatható.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére