Titanic kiállítás Budapesten

A Titanic 100 kiállításon eddig soha, sehol ki nem állított tárgyak kerültek bemutatásra. A kiállítás április 13-én pénteken nyílt a Közlekedési Múzeumban.

A kiállítást Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg, elmondta, hogy egy igazán egyedi kiállítás nyílik meg, amely korabeli, eredeti tárgyakkal és modern rekonstrukciókkal hozza közelebb minden érdeklődőhöz a múltat. A látogatók csaknem 130 eredeti tárgy segítségével képzelhetik el a hajó építését és egyben annak első és utolsó útját.

A tárlaton ezen tárgyak mellett olyan elemek is láthatók amelyek ugyan a hajóhoz készültek, de építésekor nem kerültek bele. A kiállítás különlegessége, hogy a kiállított eredeti dokumentumok, használati tárgyak a Titanic több híres, vagy egyszerű, a harmadosztályon utazó személy életét is felelevenítik, külön vitrin foglalkozik például Lengyel Árpád magyar hajóorvossal, aki a Carpathia tisztjeként a túlélők ellátásával foglalkozott.

A megnyitón részt vett Reich Márta, Lengyel Árpád unokája, aki részletesen mesélt a nagyapjáról és bemutatta az évforduló alkalmából írt, A Titanic árnyékában – egy magyar orvos élete című könyvét, amely az orvos életrajza és munkássága mellett a katasztrófa részleteit is felidézi.

A Titanic 100 kiállítás július közepéig tekinthető meg a Közlekedési Múzeumban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére