Az új Thor vicces film: nevetünk az elején, a közepén, a végén. Röhögünk a harcok közben, a drámai fordulatoknál, a halálon és pusztuláson, mindenen, amit a szuperhős filmekből jól ismerünk. A nagy hahotázásban pedig észre sem vesszük, hogy a képregényfilmek korának ezzel vége.

Amikor 2015-ben a Bosszúállók másodszorra is visszatértek a nagyvászonra és Ultron közreműködésével megszületett Vízió karaktere, ő volt az egyedüli, aki képes volt megemelni Thor kalapácsát, aki a Mjölnir kiváló képességeiről csak annyit mond: jól ki van egyensúlyozva. Sajnos Thor harmadik színrelépéséről ez nem mondható el.

Mikor kiderült, hogy a harmadik felvonás direktori székébe az egyedi látásmódjáról híres, új-zélandi születésű Taika Waititi ül, majd megjelent az új rész bombasztikus előzetese, a várakozások irreális méreteket öltöttek. Erre tett még rá egy lapáttal a tengerentúli kritikák egyöntetű ajnározása: ismételten a legjobb Marvel filmként éltetik a Thor: Ragnarököt, ami nyilvánvaló pozitívumai ellenére az általunk ismert és kedvelt képregényfilmek végét jelentheti.

Waititi főhősei rendszerint a társadalomból kirekesztett figurák: gondoljunk a Hétköznapi vámpírok különc vérszívóira vagy a vadonban járatlan Ricky-re a Vademberek hajszájából. Beilleszkedési zavaraikat és megfelelési kényszereiket a rendező gyermeki naivitással, ám bölcsen és humorosan ábrázolja.

Tökéletesen azonosulni tudott a direktor a Thor legújabb részének karaktereivel: két fiú (Thor és Loki) szeret-nem szeret kapcsolata édesapjukkal (Waititi Boy című filmjének alapkonfliktusa), Loki meg nem értettsége és kitaszítottsága, az utolsó Valkűr múltja elől való menekvése, Hulk önkéntes száműzetése a Földről félelmetes ereje miatt. Waititi hozta magával a Marvel filmektől egyáltalán nem szokatlan helyzetkomikumra és dialógusokra épített humort is, amit már előző filmjeiben is előszeretettel használt és a cselekmény fő szervező elemévé tette.

Ezzel pedig végleg átbillentette az eddig is a határmezsgyén ingadozó újkori képregény film léghajóját a komolyan vehetetlenség irányába. Legfőbb inspirációs forrásként a 2014-es A galaxis őrzői szolgált…

A cikk folytatása ITT!