Bejegyzések myspace címkével

  • A MySpace tetemén táncol a Facebook?

    Mind regisztrálva voltunk, hetente cseréltük a profilzenénket, a Googleben kerestünk előre gyártott profil témákat, vagy ha jobbak voltunk, akkor Photoshoppal szerkesztettünk, és általában megköszöntük az új ismerősöknek az „addot”. A Myspace.com közösségi oldal 2003-as indulásával hihetetlen gyorsan berobbant a netes világba, saját netikettet kialakítva évekig vitte a prímet a közösségi oldalak versenyében, amatőr zenészek ezreinek nyújtott tárhelyet és irányította őket a siker felé vezető útra. Imádtuk a lehetőségeit és egyszerre szidtuk azoknak hiányát. Aztán 2008-ban a Facebook megölte.

  • Kapzsi, öngyilkos kannibálok

    A metálzene (meg minden egyéb zene) szegmentálódásával a magunkfajta kis országban az a baj, hogy a rétegzenék közönségét egy-egy kézen meg lehet számolni, olyan kevesen vannak. Amíg Amerikában egy underground zenét félmillióan hallgatnak, addig nálunk jó esetben pár ezren. Kár, mert akadnak érdekesebb produktumok, cum bájspíl az alábbi…

  • Bobakrome megmondja

    Bobakrome nem számít kezdőnek. Underground körökben már jó pár éve nyomja a
    rap-et, az Akkezdet Phiai-nak egykori oszlopos tagjáról van szó. Szóló
    munkássága tulajdonképpen ugyanazt a zenei háttér szempontjából abszolút
    amerikaias, tematikailag viszont nagyon is magyaros hip-hop-ot nyújtja.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére