Bejegyzések mozi címkével

  • URANIA Halloween Ball

    2009. október 30-án halloween okán egy estére felborul a megszokott rend az Uránia Nemzeti Filmszínházban
    és Dj-k veszik birtokukba a Rákóczi úti – eredetileg is orfeumnak szánt – épületet.

  • Valódi undergound

    Mivel a rendszerváltás óta nagyon kevés dokumentumfilm készül, így
    igazi meglepetés Czeglédi Edit filmje, az Underground SuperstarZ.

  • A kamerás ember

    Schuller Imre nem tartozott kis hazánk közismert személyiségei közé. Ez egyrészt szomorú, mert jól példázza korunkat, másrészt kissé felháborító is, ha figyelembe vesszük miféle amberek tarkítják nálunk a hírességek palettáját. 2009. május 14. az emlékezés estéje volt az Uránia filmszínházban, ahol méltó módon búcsúztatták a hazai filmszakma egyik legnagyobb úttörőjét.

  • Cinema Tour a Toldiban

    Három zenei formáció, amely sok szálon kapcsolódik különböző egész
    estés és rövidfilmekhez, és filmrendezők, akik zenészek hangképeivel
    mesélik el történeteiket. Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi
    Realistic Crew és Akkezdet Phiai Toldi mozis, teltházas koncertje után,
    most május 21.-én, csütörtökön sűrű programmal tér vissza a Cinematour.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére