Bejegyzések lumu címkével

  • Yona Friedman – A nemépítés gyakorlata

    Október 29-én nyitotta meg kapuit a Ludwig Múzeum egyik aktuális kiállítása, amely Yona Friedman magyar származású építész munkásságát mutatja be. A tárlat egészen január elejéig megtekinthető, a múzeum második emeletén.

  • Fotórealizmus a Ludwig Múzeumban

    Január 12-ig kaphatunk ízelítőt a jórészt amerikai és nyugat-európai alkotók és művek révén ismert fotórealizmusból, a Ludwig Múzeumban. Az Édentől keletre címet viselő kiállítás célja, hogy a közép- és kelet-európai régió hasonló tendenciáit is hozzárendelje a korábban Bécsben és Aachenben bemutatott gyűjteményekhez. A tárlaton közel 100 alkotást nézhetünk meg, 53 alkotótól, akiknek nagy része magyar, lengyel, csehszlovák, román vagy jugoszláv származású.

  • Szaggal a szorongás ellen: múzeumi illóolaj

    A Ludwig Múzeumban mutatták be szeptemer 20-24-éig a Téreltérítés munkacsoport új találmányát, az Aromaguide-ot. Az úgynevezett Múzeumi Betegség Szindróma orvoslására ötlötte ki a Lakner Antal vezette társulás. Az aromaguide-ot főként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a BME építészhallgatói fejlesztették, egy aromaterapeuta segítségét igénybe véve.

  • Újabb éjszaka a múzeumban

    Az 1999-ben, francia mintára indult éjszakai múzeumséta az egyik legkedveltebb nyári – sőt tavaly már őszi – kulturális esemény, melyben időszaki és állandó kiállítások mellett koncertek, vetítések és más programok várják az érdeklődőket. Az idei program június 24-én, 18 órakor indul és éjfélig tartó szórakoztatás kínál.

  • Moholy-Nagy a LUMÚ-ba költözött

    Június 9-től szeptember 25-ig a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum ad otthont a minden szempontból ínyencségnek tekinthető, a XX. század első felének radikális-kísérletező művészegyénisége, Moholy-Nagy László életmű kiállításnak The Art of Light címmel.

  • Glenn Brown képei Budapesten

    A kortárs művészet egyik kiemelkedő brit képviselőjének eddigi legteljesebb kiállítása tekinthető meg február 6-tól április 11-ig a Ludwig Múzeumban.

  • Keleten a helyzet

    A LUMÚ-ban tekinthető meg az idei év első nagy kiállítása, mely közép- és kelet-európai videóművészek filmjeit tárja elénk.

  • Halottak fotója

    Friedmann Endre Ernő. Ez a név talán csak a fanatikusoknak mond
    valamit. De, ha a művésznevet említjük, Robert Capa, akkor már sokkal
    többen felkapják a fejüket. Október 31-ig, Budapesten, a Ludwig
    Múzeumban kétszáz fotográfiáját tekinthetjük meg a világhírű
    fényképésztől.

  • Videoklip pályázat a LuMuban

    Videoklip pályázat a Ludwig Múzeumban az Anton Corbijn kiállításhoz kapcsolódóan

    Mindig úgy érezted, hogy jobb klipet tudnál forgatni, mint amit a tévében látsz?
    Szeretnéd a sajátodat viszontlátni a Music Television klipjei között? Most itt a
    lehetőség, hogy megmutasd, mit tudsz! Mindegy hogy mivel rögzíted, a legolcsóbb
    digitális fényképezőgéppel, a mobiltelefonoddal vagy kamerával, a lényeg az
    eredetiség!

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére