SZIGET 2015: Szigetet és cirkuszt a népnek

Cirque du Sziget
Cirque du Sziget is idén is augusztus 12. és 16. között várja tárt karokkal a fesztiválozókat.

A fesztiválzsongásban néha jó kicsit elvonulni a hatalmas hangfalaktól és megpihenni az egész éjszakás táncolás és mászkálás után. Pont az ilyen feltöltődésekre kiválóak a Sziget kulturális programjai, mint a Cirque du Sziget is, ami idén is augusztus 12. és 16. között várja tárt karokkal a fesztiválozókat.

A Sziget hatalmas cirkuszi sátrában idén is fantasztikus nemzetközi produkciók vonulnak fel a cirkuszművészet legjavából, Argentínától Franciaországig érkeznek a társulatok, mutatványosok, bohócok, akrobaták, hogy délutántól éjszakáig elkápráztassák a tisztelt nagyérdeműt.

Itt lesz például a francia Akoreacro társulat, akik több mint 8 éven keresztül utaztak előadásaikkal, miközben bejárták az egész világot és hírnevet szereztek maguknak a kortárs cirkusztársulatok között, a humor és a cirkusz fantasztikus ötvözetével. Szürreálisan zúgó zongora, amin a művész még akkor is ördögi módon nyomkodja a billentyűket, ha azt éppen elvontatják. Ízelítő a darabból, melyet minden este 11-től mutatnak be:

Prágából érkezik hozzánk a Cirk La Putyka újcirkusz társulat, akiknél az előadás témája, története és üzenete, ugyanannyira fontos, mint a látványos akrobatika, kortárs tánc és bábjáték, előadásaik gyakran már-már a színház határait súrolják, melyet a roppant színes, táncosokból, színészekből, zenészekből, akrobatákból, komédiásokból és pantomimesekből álló társaság ad elő. Minden este 6-kor lépnek fel „The Best of Cirk La Putyka” című, direkt a szigetlakóknak készített válogatással.

Természetesen hazai társulat is tiszteletét teszi a Szigeten, méghozzá a Groutesque Gymnastics, egy igazi magyar, szabad szemléletű cirkusz, tánccal ötvözve. Új produkciójukban, a IV. em. 14-ben táncosok és akrobaták különböző elemeket használnak fel a kortárs táncművészetből, a színházból, illetve a cirkuszi akrobatikából a légtornászat és a kínai rúdtánc művészetéből. A Szigeten minden nap délután 3-kor lehet őket elcsípni:

Miközben minden nagyobb cirkuszi mutatvány a sátorban kerül bemutatásra, a kinti rész sem marad program nélkül. Argentínából érkeznek hozzánk azok a független cirkuszművészek, akiknek szabadtéri produkcióit augusztus 11-16. között tekinthetik meg a sátor mellett felállított külső színpadon a sátorban zajló előadások szüneteiben. Itt lesz például a zsonglőr, bohóc és akrobata mutatványokkal érkező Manic Freak. Ő a „palack számával” teszi fel a koronát, melyben két inogó széken egyensúlyozik, melynek lábai törékeny üveg palackokon állnak. Abszurd mutatványával is azt kívánja bizonyítani, hogy az őrültség mindig érvényre talál.

Muruya, a hatalmas hajú „tangó lady” is a Fesztiválköztársaság vendége lesz, aki táncra kel babákkal és akár egy gumiabronccsal is, táncol a szinte láthatatlan vékonyságú kötélen miközben az őrület és a józanész között is egyensúlyozik.

Az Argentin kortárs cirkuszi előadások egyik hőse a Santiago Torresi által megformált Tony Fratello bohóc, kiválóan zsonglőrködik. Előadásának célja, hogy nevetést generáljon és felszabadítsa az embereket a kacagás örömével. Rajta kívül még az argentin vonalat erősíti a manoAmano duó is. A páros egy kínai rúddal és egy öreg ládával járja a világot, hódítják meg folyton folyvást a levegőt, hat méter magasról, biztosítóberendezés nélkül gúnyolják a gravitációt, bebizonyítva, hogy amíg a testük a levegőben kontaktban van, addig semmi baj nem lehet.

Esténként nem csak a Tábortűz helyszínén lehet majd elmerengeni a tűz pattogó varázsán: a cirkuszi előadások után a fesztiválon fellépnek Magyarország legrégebbi tűzzsonglőr formációi is, tűzbe hozva merész vagy éppen poetikus előadásaikkal a közönséget.

Szerdán a Magma Tűzszínház lép színpadra, Láva című produkciójával, mely egy magas technikai szintű, tűzjelmezekkel színesített szóló táncelőadás, melyet több nemzetközi fesztiválon sikerre vitt a Tűzszínház művészeti vezetője és a világ egyik legelismertebb tűztáncosa és tűzjelmez készítője, Farkas Linda.

A Tűzmadarak zsonglőrcsoport közel 15 éve „játszik a tűzzel”, útjukat számos televíziós szereplés, hazai és külföldi turné is szegélyezi, a Dél-afrikai Köztársaságban, a krikett világbajnokság gáláján 40 millió ember csodálhatta meg előadásukat, melyben a tűztáncot az akrobatikával és látványos effektekkel ötvözik. A Szigeten csütörtökön és pénteken nézhetjük meg őket.

A Flame Flowers a Lángok keringője című műsorával érkezik szombaton, mely a tűzzsonglőrködés, a színház és a tánc különleges fúziójából született. Már-már illúziónak ható színpadképeik megalkotásakor gyakran használnak tárgymanipulációs technikákat, de kísérleteztek páros koreográfiák készítésével is, annak érdekében, hogy a közönségnek minél újszerűbb, izgalmasabb vizuális élményt tudjanak nyújtani.

A Tűzfészek Társulat új előadása, a beszédes című Az őrület fészke egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a zord és embertelen körülmények között a puszta túlélés az egyetlen cél. A sötét hangulatú, ipari zenékre koreografált nagy tűzerejű műsorban a nézőket egy eddig ismeretlen, félelmetes világba kalauzolják. A szereplők vad, ösztönszerű, őrült megjelenésükkel és mozgásukkal az anarchia állapotában próbálnak meg egységre találni szombat este.

 

Kapcsolódó cikkek:
Sziget 2015 / csütörtök Ma este Ellie Goulding, Balthazar, High Contrast, MC Dynamite, Andro, Wellhello, AKPH és nagyon Nagy utcaszínház is lesz!
Sziget 2015 / péntek Pénteken is őrület: Avicii!!, Knife Party, Blasterjaxx, Besh o droM, Marcel Dettmann, Vad Fruttik és a Jazz színpadhoz is érdemes elnézni!
Sziget 2015: Szombati programod Ma szerintünk teltház! Punnany, Major Lazer, DJ Marky, Goran Bregovic, Ellen Allien, Kelemen Kabátban, Hiperkarma, Ludditák...
Sziget 2015: Vasárnapi programod Utolsó napi őrület: Rudimental, Limp Bizkit, Martin Garrix!!! Sigma live, Rewind, Muruya, és tánc hétfőig!
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére