Tizenhárom év után ismét a víz alá merülünk, ezúttal viszont Nem Némó és az apja húzza magára a főhegedűs szerepét, hanem Szenilla, a memóriaproblémákkal küszködő kék hal. Vajon képes működni úgy a mese, hogy egy épelméjűnek nehezen nevezhető hal a főszereplő?

Nos, a rövid válasz az, hogy nem, de ennyivel nem tudhatom le. Kezdjük inkább az elején, magával a történettel. Egy évvel járunk az első rész eseményei után, és egy véletlen folytán Szenillának beugrik egy régi emlék, mégpedig a szüleiről. Felkerekedik hát a két bohóchallal karöltve, hogy megtalálják felmenőit.

Ahogy haladunk előre az időben, úgy az emlékekben Mementó módjára visszafele. Persze a történet nem halad zökkenőmentesen, sok kalamajkába keverednek hőseink, de sosem kezd el őrült módjára kapkodni a film, szépen halad a maga nagyszerű tempójában. Ezt színesíti az, hogy a stresszesebb jeleneteket irtó izgalmas akcióval fűszerezték meg, sokszor parádés vizuális megoldásokkal.

Ami a bonyolultan de jól felépített sztorit és az akciót a földbe döngöli, az Szenillából fakad. Egyszerűen nyomasztó azt nézni, hogy valaki másfél órán át képtelen emlékezni, és ezért kerül újra és újra szarba. Hamar elfogy a felnőtt nézők empátiája, noha a gyerekek igen derűsen nézték a debilke kék hal botladozásait.

A poénok egy része erre is épül, de az ettől független próbálkozások se sikerülnek mindig jól. A vetítés alatt akkor nevettem a legjobban, mikor a film közepén megérkezett egy apuka a gyerekével, aki hangosan köszöntött minket. Jó ez túlzás, de egy velős poént nem tudok felidézni belőle, ellentétben az első résszel. Elkuncogtam, de sosem hangosan.

Szenilla mellett érkezett még néhány új karakter, akik közül Hank, a mogorva polip kapta a legtöbb szerepet, akivel érthetetlen módon de szépen lassan összebarátkozik a kék agyrém. Van itt még rosszul látó bálna, jó fej fóka duó, és persze jelen van Némó meg Pizsi, szóval nem a karakterekkel van a baj, hanem azoknak a domborításával és az eltöltött idejükkel a vásznon. Akiből kevesebb kéne, azok kapnak hangsúlyt, akik pedig nem teljesen defektesek, azok gyakran a háttérben maradnak.

Szóval kicsit idegtépő, valamennyire vicces, no de van-e tanulság? Hát, kibökik a szemünket egy sutább darabbal, de igazság szerint nincs. Ami egyedül igazán lebilincselő, az Szenilla rendszere, amit szépen lassan kiépít azzal szemben, hogy mindent elfelejt.

Emellett pozitívum az is, hogy a film gyönyörű. Csupa színes és látványos megoldás, ellenben sosem megy át csicsásba. Tökéletes balansz, pacsi a grafikusoknak/animátoroknak.

Igazság szerint nem lennék ilyen mérges rá, ha az első rész gyönyöre nem pislákolna az emlékeimben. Sajnos másodjára nem jött össze, de gyerekek bizonyára élvezni fogják, a szülők meg valahogy végigülik, néha halkan káromkodásokat mormolva a kék hal felé.

Ja, és a kisfilm, amit előtte vetítettek lehengerlően szép és aranyos volt. Megint az elején lőtték el a jobbik művet. (Khm Hős6os khm).