Szavazz Te is az Akváriumra!

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét...

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awards-on. A lassan egy éves VOLT Lokál is bekerült a versenybe, a „legjobb kis klub” címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart, voksolj Te is az Akváriumra.
Erős évet tudhat maga mögött az Akvárium Klub: 2017-ben majd 500 esti program, számos céges rendezvény, fesztiválok és kiállítások adták egymásnak a kilincset a főváros szívében található szórakozóhelyen.

Az évről évre az ország egyik legjobb elektronikus programjaival működő klub 2017-ben is a megszokott színvonalú felhozatallal készült: rögtön egy zenetörténeti mérföldkővel nyitották az évet az első és eddig egyetlen budapesti Boiler Roommal, mely óriási sikert aratott, de teltház előtt pakolta a lemezeket többek között Borgore és Jan Blomqvist is.
Jól mutatja ez is, hogy nemzetközi viszonylatban is igen vonzó helyszín az Akvárium Klub színpada: a műfaji sokszínűség jegyében idén itt járt Natalia Imbruglia, a Kensington, Marcus Miller és az Asking Alexandria is. A hazai zenei élet legismertebb zenekarai is mind visszatérő vendégek az Erzsébet téren, teltházas koncertet adott itt többek között a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a Wellhello is. Az Akváriumban azonban éppolyan fontos a fiatal tehetségek felkarolása is, éppen ezért tartják itt a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny fordulóit immár negyedik éve, és a tervek szerint így lesz ez 2018-ban is.

 

Akvárium klub
Éppen így folytatódik az Akvárium Klub és a Budapesti Tavaszi Fesztivál kapcsolata is, mely 2017-ben kezdődött. Akvárium Tavasz Terasz címen egy hónapon át várja naponta más-más elismert zenészek és friss tehetségek akusztikus koncertjeivel a látogatókat a folyamatosan pezsgő, lépcsős terasz. Ősszel pedig a CAFÉ Budapest és a Budapest Ritmo eseményei kapnak helyet a víz alatt.

És hogy mi vár még 2018-ban? Dupla koncerttel érkezik februárban a Brains, itt mutatja be új albumát a Bëlga, a Zaporozsec és az Exotic, 5. születésnapját ünnepli a Cloud 9+, és első NagyHallos koncertjére készül a Lóci játszik. Szerencsére nemzetközi fellépőkből sem lesz hiány, hiszen dupla teltházas koncerttel érkezik a Hollywood Undead februárban, az A38 Hajó szervezésében jön a népszerű brit indie banda, az Editors áprilisban, de itt lép fel az orosz rave formáció, a Little Big is májusban. Az elektronikus vonalat többek között az Extrawelt, Matador, John Digweed és DJ Krush erősítik, míg a VOLT Lokálban a legjobb bulik mellett itt keveri majd a lemezeket többek között Tiefschwarz Ali és Slam JR is.
Újdonság az Akvárium életében, hogy a nagylépcső tetején decemberben megnyílt Budapest egyik legjobb olasz pizzáját készítő Digó, így mostantól mindig fixen megtalálhatók az Erzsébet téren.
Nem csoda hát, hogy ebben az évben három plusz egy jelölést is kapott az Akvárium Klub, ezekre itt tudsz szavazni.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére