Superbutt klipp vs Arctic Monkeys

Két remek klipet hoztunk nektek erre a hétre Superbutt vs Arcitc Monkeys. Nézzétek!

Hazánk egyik legnépszerűbb metál zenekara új klippel jelentkezik. A Superbutt túlesett egy dobos és egy basszusgitáros váltáson, így vette fel legutóbbi lemezét, a Music for Animals-t, mely 2011 őszén jelent meg. Ezen az albumon hallható a Pont középre című dal is.

 

A videót Jeli András rendezte, az operatőr Lukács Dávid volt.
A 2000-ben alakult Superbutt pályafutása során öt angol nyelvű lemezt és egy magyar EP-t adott ki. A zenekar nemzetközi sikerei miatt ritkán lép fel hazánkban. Reméljük, hogy az új magyar nyelvű videó kárpótolja majd a honi közönséget.
A szőrös videó kulisszatitkaiba a frontember, Vörös András enged némi betekintést:
„A szőr valójában afrik, azaz bútorbelső, amit órákon keresztül, gyakorlatilag szálanként kellett felragasztani, de ha másért nem, az élményért megérte. A műköröm ezzel szemben a kínok kínja, kevés keservesebb érzés képzelhető el.”Avat be minket Vörös András „Semmit nem tudtam megfogni, etetni és itatni is úgy kellett a forgatás órái alatt, és azt most nem is részletezném, hogy mit éltem át, amikor a körmökkel és a teljes makeuppal a testemen egyszer meg kellett látogatnom a mellékhelyiséget, pedig csak az apróbb szükség vitt oda”tér ki az intimebb részletekre a frontember, aki egyébként a The Moog februárban megjelenő új klipjében is feltűnik, mint félelmetes kidobó ember.

Az Arctic Monkeys január 23-án adta ki legújabb, Black Treacle című kislemezét, melyet a hagyományokhoz híven csak digitálisan és vinylen lehet beszerezni. A kislemezzel párhuzamosan került fel a netre az együttes legújabb videója, a You and I.

 

A 2002-ben alakult zenekar első sikerét az I Bet You Look Good On the Dancefloor című kislemezzel érte el. Első albumuk a 2006-os Whatever People Say I Am That’s What I’m Not, mely a brit zenei történelem leggyorsabban fogyó debütáló lemezévé vált.
A napokban kiadott korongon, valamint a videóban a szintén sheffieldi származású Richard Hawley is közreműködik. Az csapat nagy tisztelője a 90-es években, a Logpigs együttesben, feltűnt gitáros-vokalistának.

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére