Suicide Squad játék: Nem lettünk depik

Kipróbáltunk a Suicide Squad film alapján készült videójáték androidos verzióját.

Van egy nagy adag játétermi fíling a Suicide Squad Special Opsban, mármint a játékmenetében. Ez nem az a haladok egy kicsit, mentek és onnan folytatom játék. Itt bizony egy seggel kell eljutni addig, ameddig tudsz. Minden egyes alkalommal legelölről kell kezdeni.

Pofás hullámok: Még hagyományos értelemeben vett pályák sincsenek benne. Nem az a cél, hogy eljussunk A-ból a B-be. (bár a helyszínek váltakoznak). A játékot inkább úgy kell elképzelni, hogy folyamatosan hullámokban jönnek ránk a csúnya bácsik. A SSSO tehát nem pályákban, hanem lepörkölt ellenségekben méri a haladást, azaz egy végtelenített túlélőharcról van szó.

Videó: A játék nagyon jól sikerült. Pofásan néz ki, és nem is terheli le annyira a telefont. Én egy előző generációs Galaxyn toltam vele, és a soha sem szaggatott be. Annyi volt mindössze, hogy kilépésnél néha lefagyott, de azt se túl gyakran.

A fülünknek szintén nem volt panasza. Iszonyat jó, felhozós a zene, igazán rápörget az akcióra, az ellenek hangja ilyesztő, a fegyvereké durva, és attól meg szabályosan a frász kerülgeti az embert, amikor a hullám előtt csak a lábdobogást hallja mindenfelől.

Három jómadár: Az SSSO rövid intróval indul. Kilövik a helikopterünket, és utána már ott is áll a három főszereplő: Harle Quin, Deashot és El Diablo. Belemegy a kamera annak a fejébe, akit előzőleg kiválasztottunk, és már megy is a csata. Egyszerre mindig csak az egyiküket irányíthatjuk, de minden hullám között lehetőségünk van a másik szereplők valamelyikének bőrébe bújni.

Ha a karakterünk meghal, akkor nincs vége a játéknak, amíg van életben havercsótány. Ilyenkor gyorsan választhatunk a túlélők között. Game over csak akkor van, ha mindhárom szereplő elhullott.

Az ördög: Menet közben néha utunkba akad egy-egy lőszeres láda, meg egy nagyobb fajta doboz is. Ez utóbbiból tudunk poweruppokat felvenni, és a karaktereket fejleszteni. Mindig két lehetőség közül választhatunk (gyakrabban előforduló gyógyszer, nagyobb sebzőerő, több életenergia, stb). A lelőtt ellenfelek után meg néha marad egy lebegő vörökereszt, nem kell mondanom, hogy mire való.

Minden karakternek van egy közelre és egy távolra ható fegyvere. Ez alól egyedül El Diablo a kivétel. Messze vele a legkönnyebb a játék. Akármilyen sorrendben váltogattunk a karakterek között, szinte mindig ő maradt életben utoljára. Neki egy fegyvere van, a két keze, amiből lángokat tud kilőni. A muníciója a szellemi energia. Amikor ez lenullázódik, várni kell pár másodpercet, és már fel is töltődött.

Azért Diablóval a legkönnyebb, mert a tűzcsóváinak nagy a terítése. Nem kell annyira a célzással vesződni, ami már csak azért is nagy fór, mert ebben a játékban folyamatosan mozgásban kell lennünk, ha nem akarunk gyorsan betérdelni. Érdemes egyébként nagyobb terekre menni vele, és félig hátrálva körözni. Ha ezt csináljuk, az elllenség tagjai szép lassan középre terelődnek, mi meg körülöttük körözve relatív kényelmesen tudjuk megbarbaque-zni őket.

És akkor nem beszéltünk még a speciális támadásáról. Minden karakternek van egy. A képernyő jobboldalán levő lila halott smiley-n nézhetjük a speckó energia töltődését. Akkor töltődik, ha bántjuk az ellent. Amikor tele lesz, el lehet sütni.

Diabló ilyenkor egy tűzhullámot bocsát ki magából, ami megöl mindenkit körülöttünk. Iszonat erős, pláne ha a power uppokat arra használjuk, hogy ennek a sebzőerejét növeljük.

Szóval a hatékony taktika ED-vel valahogy így néz ki: a körkörözéssel el-elhúzzuk az időt, amiíg a smiley-feltöltődik, azután KaBOOM. Ha ezt a két technikát jól kombináljuk, gyakorlatilag halhatatlanok leszünk normál nehézségi szinten. Deashottal valamivel nehezebb a dolgunk, Harle Quinnel pedig sokkal nehezebb.

 

És a többiek: Deadshot mesterségének címere a puska. Vele már pontosan kell célozni. A speckó mozdulata, hogy belassul az idő, mig meg lemehetünk Neóba, és a kvázi mozdulatlan ellenfelek között lődölhetünk sejtelmes suhogások közepette.

Harle Quinnel annyiban nehezebb a dolog, hogy Coltja van, ami hamar kiürül. A játék készítői út szánhatták a mellee-characternek, azaz annak, akinek a közelharc az erőssége, de ez nem sikerült túl jól. Baseball ütővel nem jutunk vele messzire. A spéci támadás mondjuk hatékony. Ilyenkor ide-oda ugrál a gonoszok között, és mindenkit egyetlen ütéssel zúz szó szerint pozdorjává.

Yeah!: A játékmenet és a hangulat is karaj. Felpörgeti az ember adrenalinszintjét. Ahogy már írtuk, jön a lábak dobogása, feldübörög a zene, majd csak jönnek, és jönnek a feketeruhás rondaságok. Te meg csak kapkodod a fejed, igyekszel mozgásban maradni, és azt kívánod, bárcsak lenne szemed a hátadon is.

Az irányítás is nagyon faja, két perc alatt belesimul az ember kezeibe. Az a lényeg, hogy a bal kezünkkel a helyváltoztató mozgást izzítjuk, a jobbkezünkkel pedig az arcunkat (meg a fegyverünk csücskét) forgathatjuk. Külön lövőgombra nincs szükség. Ha a célkeresztbe fogunk valakit, a radar elsül magától.

Nagyon jó móka tehát az SSOP. Annyi benne a zavaró, hogy a mentés hiánya miatt érdemes csak akkor nekiállni, ha előre látjuk, hogy van rá időnk, és nem zökkent ki semmi. (Pláne, hogy a pause se működik csata közben ). További örvendetes hír, hogy a játék teljesen ingyenes. Olvastam, hogy pár kritikus több karaktert, meg több fegyvert szeretne bele, de szerintünk ehhez az árkád-stílusú pusztításorgiába pont elég, ami van.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére