2009. május 11.

Stereo Mc’s – hétfőn buliztunk a ZP-ben

A Stereo Mc’s frontemberének Rob Birchnek a Dj-szettjét hallhatták azok, akik hétfőn a Zöld Pardonba látogattak.

A Zöld Pardon az idei évben is több világsztárt hívott meg, mint például Rob Birch a Stereo Mc’s-ből, vagy a „dárenbéz” ikon, Goldie.
A Stereo Mc’s már igen gyakori vendégnek számít hazánkban, és láthattuk őket a Sziget fesztiválom valamint a Balaton Soundon is. A hétfői fellépésen az együttes frontembere egy Dj-szettel kedveskedett a hazai rajongóknak, amelyből megismerhettük kedvenc számait. Rob a 80-as évek közepétől Dj-ként is folyamatosan dolgozik, remixeket készít neves előadóknak és főleg a breakbeat vonalat erősíti. A hazai rajongók ezzel kevésbé voltak tisztában, ezért néhányan más elvárásokkal érkeztek a bulira.
A fanok egy része inkább arra számított, hogy nem együttessel jönnek Birchék, hanem csak lemezjátszón játszák a saját számaikat. A kezdeti félreértések ellenére Rob nagyon jó hangulatot varázsolt és egy szám erejéig a mikrofon mögé is beállt. A buli ceremónia mestere Mc Five Alive volt, aki a Stereo Mc’s Dj-szettek állandó fellépőjének számít és egy nagyon jó rappert ismerhettünk meg személyében. A buli nagyon jól sikerült, és reméljük láthatjuk még a Stereo Mc’s-t hazánkban.
Az együttes legutóbbi albuma 2008 nyarán jelent meg Doubble Bubble címmel, melyről napjainkban jelentettek meg egy remix ep-t „3 In 3” címmel. Ezen a lemezen a „Get it on”, a „Show your light” és a „City lights” című számok remixeit találhatjátok meg.
Rob a buli után interjút adott magazinunknak, amit hamarosan olvashattok az ANTROPOS.hu-n!


Kattints és nézz Stereo MC’s dj-set @ Zp fotókat!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére