San Franciscotól Woodstockig: plakáton

Az amerikai rockplakát aranykora című kiállítás, mely időben az 1965-1971-ig tartó, a rock hőskorának mondható időszakot öleli fel, egy volt diplomata régi álmaként valósulhatott meg az Andrássy úti KOGART-házban. Többszáz nyomtatott, eredeti plakát mellett korabeli relikviák, fellépőruhák és hangszerek is láthatók, s az kuriózum számba vehető kiállítás apropóján néhány izgalmas eseményeket is szerveznek az amerikai rockplakátok köré.

Simonyi András volt diplomata, a kiállítás vezető kurátorának régi álma vált valóra a Kogartban. A XX. Század egyik jelentős epizódjába tekinthetünk be: az amerikai fiatalok lázadása egy értelmetlen háború miatt, a még be nem tiltott LSD és a szabad szerelem időszaka ez, amikor is feltűnik a pop-art, az első úgymond amerikai stílus, amely bár az ’50-es években Angliából indult útjára, mégsem európainak, inkább amerkiainak mondanánk, hiszen  kiemelkedő képviselői (Warhol) mind az USA-ban éltek és működtek, s itt is teljesedett ki igazán.

A KOGART rendezésében a  legjelentősebb korabeli plakáttervezők (WesWilson, Alton Kelley, Martin Sharp, Rick Griffin, Victor Moscoso, Stanley Mouse, Mike McInnerey) munkát láthatjuk viszont, vibráló színekkel, amelyre nemhogy Magyarországon, de egész Európában sem került sor eddig. Ezáltal egy exkluzív, nemzetközi színvonalú kiállítást tekinthetünk meg.
A szemünk láttára elevenedik meg az első szabadtéri rock fesztivál Montereyben, ahol a nagy eső miatt a plakátok 99 százaléka megsemmisült és a későbbi Woodstock Fesztivál.
A pszichedelikusnak mondott rockplakátok mellett megtalálhatjuk még Jimi
Hendrix bársonyzakóját és az Angel című számának kézzel írt
dalszövegét, Janis Joplin dedikált fotóját, Bob Dylan gitárját és még
több tucat relikviát.
Ezek a plakátok kihatottak a későbbi reklám- és popkultúrára is.

 

A kiállítás anyagából készült egy kétnyelvű, 180 oldalas katalógus is, több tucat színes fotóval.

Kogart Ház, Budapest, Andrássy út 112.
2011. Szeptember 24. – December 31.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére