2009. november 19.

Rúzsfoltok és Nemjuci

Gödör klub (Budapest)
Jól megnéztük a Nemjucit november 19-én a Gödörben és arra jutottunk, hogy "kérünk még."

Először vetemedtem Nemjuci koncertre, igaz, már nem egy és nem két fellépésük is volt, valamiért most jött csak el az idő, hogy élőben megnézzem őket. Előzetes értékrendet én már szépen felépítettem magamban a zenekarról, a félbetépett, rúzsfoltos képekről, rogyásig hallgattam az első lemezüket, tehát szkeptikusságom – mely a friss együttesekkel kapcsolatban gyakran irányítja véleményformálásomat -, a Gödörben tartott Nemjuci-koncert idejére már felszámolta önmagát.
Ez az a zene, amitől bárki szimplán boldog lehet. Nem kell vérremenő agymenéseket alkotni a mondanivalóról, azt fejtegetni, hogy vajon milyen -izmusokat rejthetett el a szövegíró a dalokban. Pont ettől zseniális ez a zene. Mert ne tessenek arra gondolni, hogy ami nem világmegváltó, az gagyi. Egyszerű, könnyen érthető angol szövegek, ami nem találja föl a spanyol viaszt, de megmagyarázhatatlanul mosolyra görbíti a szádat a csűrdöngölős rock and roll, ahogy egyszer Németh Juci aposztrofálta a saját zenéjüket.


Kattints a képre, és nézd meg a november 19-i Nemjuci koncert fotóit!

És ha már a frontasszonyt, Jucit idéztem, akkor meg kell említenem, hogy energiabomba a színpadon, könnyen teremt kontaktot a közönségükkel, nem manírkodik, teszi a dolgát, örül, nevet és ezerrel ugrál a színpadon. Ezen a ponton szokták kezdeni az összehasonlítását az okosok a Juliette and the Licks zenekar énekesnőjével, jómagam továbbra sem fedeztem föl párhuzamokat Juliette Lewis és Németh Juci között, meg ugyan hagyjuk már, hogy állandóan egy másik zenész jelentsen viszonyítási alapot. Az első nemjuci-album összes dala bekerült a fellépés repertoárjba,a koncert végén Juci ragadott gitárt és egy régebbi saját számát hozta el nekünk, a háttérvetítés pedig külön jót tett a koncertnek.
Matyiő és Faragó Tomi felelnek a gitárriffekért, Vasaló szőkített fürtjeinek ritmikus dobálózása jelzi, hogy a háttérben komoly dobmunka folyik és ez a három srác biza jól látható harmóniában él együtt a színpadon az énekesnővel.
A végére csak annyit, hogy akarunk még ilyet, sok-sok ilyet, Nemjuci koncerteket a népnek.


Nemhasonlít

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére