Rekordszámú tétel a Nagy Tokaji Borárverésen

Minden eddiginél több tétel kerül kalapács alá április 21-én a tokaji zsinagógában a Tokaji Borlovagrend által idén hatodik alkalommal meghirdetett Nagy Tokaji Borárverésen.

Az aukción hagyományosan olyan különleges tokaji tételekre lehet licitálni, amelyekhez a piacon más módon nem lehet hozzájutni – mondta el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Laurent Comas, a Tokaji Borlovagrend tanács tagja.
Mint hozzátette, az árverési listán rekordszámú tétel: 24 termelőtől 31 bor szerepel, 70 millió forint összesített becsértékkel. Egy tétel a száraz boroknál egy gönci hordó, az édes tételeknél fél vagy egy gönci hordó, míg az esszenciáknál 10 liter.
Az aukcióra szánt borok válogatását Mészáros Gabriella nemzetközi borszakértő végezte a Master of Wine és Master Sommelier címekkel is rendelkező Ronn Wieganddal.
Mészáros Gabriella beszámolója szerint idén a korábbinál lényegesen több borból tudtak válogatni. Minden tételt többször is visszakóstoltak, hogy az árverésen licitálók biztosak lehessenek a megszerzett tétel minőségében.
Nem csupán friss hordómintákra lehet azonban licitálni, hanem már lepalackozott tételekre is, noha ebben az évben is ezek lesznek kisebbségben – hívta fel a figyelmet Mészáros Gabriella, hozzátéve: a licitálók mind a száraz, mind az édes kategóriában nagyon izgalmas tételekre számíthatnak, köztük több, a borárverésen most debütáló pincészet boraira.
Laurent Comas elmondása szerint a borárverésen magyar és külföldi gyűjtők, kereskedők, étteremtulajdonosok egyaránt licitálni szoktak.
Samuel Tinon, a Tokaji Borlovagrend alelnöke hozzáfűzte: a borlovagrend nemzetközi hálózatának és az elmúlt fél év reprezentációs aktivitásának köszönhetően (Varsóban, Londonban, New-Yorkban és Washingtonban jártak), idén először egyszerre lehet licitálni élőben Tokajban és ugyanabban az időpontban a világhírű Londoni Pall Mall 67 klubban. Jövőre tervezik az Egyesült Államokkal való élő árverési kapcsolatot is.
Laurent Comas kiemelte, hogy az árverés mindenekelőtt a tokaji borok nemzetközi hírnevének fenntartását és márkaépítését segíti, és mára a borvidék megkerülhetetlen eseményévé vált.
Az aukció célja, hogy bevételével segítse a Tokaji borvidék fejlődését, és így a borlovagrend képes legyen akár önállóan olyan projekteket megvalósítani, amelyek más forrásból nem vagy nehezebben jöhetnének létre: borászati tanulmányi ösztöndíjakat, fejlesztéseket és a borturizmust elősegítő eszközöket, megoldásokat.
A Nagy Tokaji Borárverés programjai már április 20-án megkezdődnek, és április 22-ig tartanak. A kísérő rendezvényekről és az aukción szereplő borokról az érdeklődők a www.tokajiborlovagrend.hu honlapon tájékozódhatnak részletesen.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Ezt is ajánljuk

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére