Ahhoz, hogy megértsük a színház dimenzióit, kicsit bele kell kóstolni a társulat illetve a műfaj elképzeléseibe. A Pepita művészneve: Pesti Playback Improvizációs Társulat, amely 2001. őszén alakult meg Dr. Bakó Tihamér (pszichológus) és Donáth Attila vezetésével, a fennti aliasnevet csak később vette fel csapat. A színház létrejöttének útvonala is lélektani megközelítést sejtet. A tagok a pszichodráma, a drámapedagógia, színjátszás és a rendezés területén munkálkodtak, tanultak és tanítottak. Majd többéves szakmai tapasztalat és tréning után kerültek a playback élő színterére.
Gyakorta folynak előadások, mind zártkörűek és publikusak, ugyanis a hatékony módszertan remekül alkalmazható az oktatásban, a szervezet- és vezetésfejlesztésben és a tanácsadásban is.
A rögtönzéses színházi műfajt mint olyat, Jonathan Fox fogalmazott meg először és az ő pszichodrámájának továbfejlesztett "mutációjaként" jött létre.
A játék pedig a kifejezésművészet, a kreatív megoldások, a tánc és harmónia esztétikája.

Az egész pedig a következőképp néz ki:
A közönség lassan becsorgadozik a nézőtérre, és azok akik még nem ismerik a blayback funkciót, teljes ártatlansággal és haláli nyugalommal csücsülnek be kisszékeikbe. Míg akik egyenes céllal jöttek az előadásra, kíváncsisággal és az izgalom cinkosságával huppannak helyre.
Nyájas mosollyal jelenik meg ezután a ,,játékmester,, aki az újak számára valami ördögi, Berlioz féle félelmet, meglepődést hoz. Persze nem esz meg minket, csak ízlelget, finoman belülről.
3 színésztárs van még jelen, akik szintén az összejátszás titkos mosolyával a szájszegletükben állnak és várnak, ránk. A játékszabályok pedig az aktuális hangulaton állomásoznak, lehet kíntalan, szerény csend az elején, de akár rögtön kezdőthet is a móka. Az emberen a figyelem, és az emberhez tartozó sebesen hullámzó gondolatokon. A játékmester pedig arra ösztönöz, ezek ha úgy kívánják, jöjjenek felszínre.
És hopp, valaki elhatározza magát, elmond valamit, vicceset, vagy viccesen komolyat, érzékit vagy a semmit. Ekkor erők szállnak a levegőbe, ezt megeszik a színészek, és ennek hatására, életre kel bennük a hallott gondolat vagy érzés. Majd mindezeket színpadi formába öntve, megbeszéletlen együttműködéssel kifejezik. Tehát többfigyelmes impro.
Ugyanis az impro túl tesz itt önnmagán, mégiscsak 3 partner rögtönzései kell, hogy összhangra találjanak, nagyon fontos a figyelem és a rugalmas megoldások módszere, az alkalmazkodás. Hiszen ha bármelyikük tesz valamit, annak oka van, és ezt a másiknak kell alátámasztania, mindenképp ki kell egészíteni a bármelyikük által megkezdett mozgást, beszédet.
Mert persze beszélhetnek is, amolyan gondolatszeri felhangzások inkább ezek, felkiáltások, rövidek mint a felindulás ideje és annál inkább beszédesek.
A mozgás mellé zenei aláfestés is van, egy zaj, ritmusforrást keltő hangszerekkel játszó társulattag ül a színpad egyik felén, és aktívan részt vesz az improvizációs mesélésben.
Így állítanak össze egy pipere tükröt a megszólalt emberke számára, és lehet örülni, elszörnyűlködni vagy egyetértően bólogatni, hogy milyenek is vagyunk mi, én.
Az első félórában, sikeres merénylet esetén, kellően oldódik a hangulat a levegővel, szabadabb és játékosabb lesz. A dolog hogyanja is változik, az ember választhat színészt, aki majd előadja, az elhangzott élményt. Fontos még az interakció a közönség és színtér között, főképp a vélemény és keletkezett benyomás közlése szempontjából.
Merő játék, merész őszinteség és pozitív energia jellemzi ezeket az alkalmakat, és mindig más tálalásban kerülnek asztalra. Akinek kalandot, netán aktuális megkönnyebülést jelentett egy ilyen előadás, annak érdemes követni a társulat vándorlását és megjelenni többször ilyen alkalmakkor.
Na, kritizáljunk is már kicsit. Ez úgy hangzik mint egy túlbuzgó, közlésmániás piknik, szentimentális hempergés vagy szélesmosolyú csoportterápia. Naja, ez is kisülhet belőle, de a műfaj szerencséjéből adódóan, irányíthatsz, s ha nem tetszik, akkor elmesélhetsz bármit, ami távol áll a lírától…
Továbbá célját tekintendően is más: nem afféle Spleen, korlátozott és akadémikus megoldásainak keresésére ülünk le a Pepita társulat elé. Hanem egyszerű, őszinte kommunikáció és az érdekes előadóművészet, a kapcsolatteremtés egy különös válfajának élvezete miatt.

Ilyen egyszerű.

Mindenképp közönségdícséretes társulatról van szó, jó hangulatú és kellemes kapcsolatteremtősdi estek fűződnek a nevükhöz.
Az előadások címéből pedig lehet következtetni az aktuális témaorientácíóra.
Tehát aki megkapta a kedvet, kaotikus benyomásom ködében születtett leírásomból, az látogasson el júliusban a várba, újabb előadásra!