Power Rangers: Zordon innen, fantasztikuson túl

2017. 04. 09. 22:20 - Hancsók Barnabás/filmtekercs
Mozikba hozni a ’90-es évek végének egyik jelentős, számos szuperhőssé válni akaró fiatal vasárnap délelőttjeit meghatározó sorozatát felújított formában?

Emlékszel még a két évvel ezelőtti, alapjaiban elhibázott Fantasztikus Négyes rebootra? A Power Rangers nagyon hasonló mintát követ, nyakon öntve egy kis Transformersszel és néhány fokkal működőképesebben.

Mozikba hozni a ’90-es évek végének egyik jelentős, számos szuperhőssé válni akaró fiatal vasárnap délelőttjeit meghatározó sorozatát felújított formában? Egy ilyen húzással talán túlzás nélkül egy egész generáció szubkultúrájának szívét könnyű megdobogtatni. Ezért robbant akkorát 2007-ben Michael Bay első Transformerse (a bőrlehúzós folytatásokat most hagyjuk!), ezért volt potenciál a G.I. Joe filmekben (amivel végül nem tudtak megfelelően élni a megvalósítás során), és ezért figyeltünk ennyire a Power Rangersre is, amit Dean Israelite (Az Almanach-projekt) álmodott nagyvászonra. Fontos megjegyezni: az amerikai tévéképernyőről, és nem a japán eredetiből adaptált a rendező.

Power Rangers 2017

Talán ennek is köszönhető, hogy a látvány valamivel visszafogottabb lett, mint ahogy azt a műfajtól elvárhatnánk. A Power Rangers ugyanis csupán amerikanizált változata a japán Super Sentai sorozatnak, ami vérbeli tokusatsu, azaz látványorientált, akciódús sci-fi, nyomokban horrorisztikus elemekkel tarkítva. Ehelyett mit kapunk? Túlzóan sötét tónusú képi világot, amely érdekes módon épp akkor világosodik ki, amikor a gonosz megjelenik, vagy amikor hőseink a legnagyobb csatára készülnek. (Ha rosszindulatúak akarnánk lenni, azt hihetnénk, hogy ezeket a „világos” jeleneteket forgatták le előre, hogy amit a nagyközönség nagy része vár, az mindenképp látványos és jól látható legyen, a többiben pedig sötétséggel fedik el a pénzhiányt… de ne akarjunk rosszindulatúak lenni.)

A történet persze botegyszerű. Arra nem is igazán érdemes szót vesztegetni, hogy feléled az ősgonosz, akitől csak néhány tinédzser mentheti meg a Földet, persze ők is csak akkor, ha megtanulnak hinni és bízni önmagukban és egymásban.

 

 

 

 

A cikk folytatása ITT!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére