Pharrell Williams zenél a minyonoknak a Gru 3-ban is

Az összes Gru-film zenéjét Pharrell Williams szerezte, a hamarosan látható 3. rész soundtrackjét is ő jegyzi.

Az összes Gru-film zenéjét Pharrell Williams szerezte, illetve szerkesztette. Összes alatt pedig azt kell érteni, hogy a hamarosan látható harmadik rész soundtrackjét is ő jegyzi.

A Gru 3-ban öt vadonatúj Pharrell-szám szerepel, köztük most debütál a Yellow Light, amely a sárga minyonok indulójának is tekinthető. A film zenéjét egyébként a nosztalgia hatja át: megjelenik egy új főgonosz, Balthazar, aki balszerencséjére a nyolcvanas években szocializálódott, ezért az akkori popkultúra a kelleténél mélyebb benyomást gyakorolt rá.

Felcsendülnek Michael Jackson (Bad), Madonna (Into the Groove), Nena (99 Luftballons) és az A-ha (Take on Me) legnagyobb slágerei, amelyek nyilván a serdültebb közönségben is érzékeny húrokat fognak megpendíteni.

 

Érdemes felidézni, hogy a Gru 2 számára írt Farrell-szám, a Happy Oscar-jelölést kapott, és Grammyt nyert, a belőle készült klip pedig világszerte több ezer zenerajongót inspirált arra, hogy elkészítse a maga változatát. A Happy a világ szinte összes zenei toplistáját az élen végzett. Hétszeres platinalemez lett Amerikában, s ezzel kivívta magának 2014 legsikeresebb slágerének címét.

A Gru 3 története egy csavarra épül. Felbukkan a megjavult Gru ikertestvére, Dru, aki híres főgonosz szeretne lenni. Hősünk is rájön, hogy mégiscsak jobb, ha valaki azt az életcélt választja, hogy fondorlatos módon romba dönti a világot. És akkor még ott vannak a minyonok is…

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére