Pásztor Erzsi-kiállítás nyílik Mohorán

Pásztor Erzsi életmű-kiállítását nyitották meg születésének 80. évfordulóján a mohorai Tolnay Klári Emlékházban.

Balla István, a kiállítás létrehozója elmondta: a kiállításon nyolcvan kinagyított fotó idézi fel a Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő hatvanévi munkásságát. A fényképeken visszaköszönnek színpadi szerepei a főiskolás évektől, filmjei, de lesznek a tárlaton családi vonatkozású fotók is.

Kiállítják Pásztor Erzsi kitüntetéseit, személyes tárgyait, szemüvegét, óráját, leveleit, valamint az Örkény, a Madách és a Turay Ida Színház által kölcsönzött színpadi kosztümjeit.

Pásztor Erzsi 1936-ban született Budapesten. 1959-ben végzett a főiskolán Szinetár Miklós első osztályában. Későbbi pályájára nagy hatással volt egy harmadéves vizsgaelőadás, Bertolt Brecht-Kurt Weill Koldusopera című darabja, melyben Peacocknét játszotta.

A debreceni Csokonai, majd a budapesti Petőfi Színház után Szolnokra szerződött, ahol szinte csak idősebb női alakokat személyesített meg. 1965-ben Pécsre szerződött, a következő években kezdett filmeket forgatni.

A fordulópontot egy véletlennek köszönhette. Egy kortárs darab nem készült el időben, ezért a színház műsorra tűzte Örkény István Macskajáték című darabját, melyben Orbánné szerepét Pásztor Erzsire osztotta a vendégrendező, Babarczy László. Ez az alakítás hozta meg színészi önbizalmát, ettől a szereptől számítja pályája kiteljesedését.

1977 fontos év volt a pályáján: színpadon elhozta számára Übü anyó szerepét és a Jászai Mari-díjat; filmen Kajtárné alakját András Ferenc Veri az ördög a feleségét című filmjében, melyért megkapta Magyar Filmszemle legjobb női alakításának díját.

1978-ban a Mafilm társulatának tagja lett. Ezután sokkal kevesebb filmben tűnt fel, helyette vendégjátékok sora következett Kaposvártól a Játékszínen át a Thália Színházig. 1983-ban szerződtette a Madách Színház, és bár 1993-ban nyugdíjba ment, az ország számos színházában dolgozik.

A vasárnapi ünnepségen Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum igazgatója mond köszöntőt, a kiállítást Sándor György humoralista nyitja meg. A rendezvény háziasszonya Balogh Erika, az Aranytíz Kultúrház ügyvezetője lesz.

A kiállítás október 30-ig látható a Nógrád megyei Mohorán.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére