A Pappa pia – noha élhetett volna használható mintákkal – ezeket nem tudta kiaknázni. A kínosan száraz szövegeket és az elfuserált romantikus szálat se Szabó Kimmel Tamás, se a többnyire jól sikerült betétdalok nem voltak képesek helyrehozni.

Hosszú idő óta meglévő aggodalmunk végül beigazolódni látszik. Egyszerre tud okozni szuper jó szórakozást és borzasztóan kellemetlen perceket Csupó Gábor extra nagy költségvetésű színes szagos magyar musicalje. Ennek a kettősségnek azonban valószínűleg nem örülnek az alkotók, hiszen amíg a szuperszórakozás egy-egy gegben van jelen, a borzasztó kellemetlen érzés már inkább a projekt egészéről, a klasszikus filmnyelvi elemekről, illetve inkább azok hiányáról mondható el.

Mert mégis mi a gond Pappa piával? Igen elsősorban a cím, de ezt már sokszor sokan megtárgyaltuk. Nyilván nem szerencsés az ABBA számokból építkező – mondjuk éppen hasonlóan egyszerű – „eredeti” filmet lemásolni, ráadásul alkoholgondokkal küzdő nagypapa szerepével igazolni ezt a nyakatekert ötletet (ami amúgy Nagy Feró karakterét ennyire nem határozza azért meg). Valószínűleg azonban nem ez a kritika, de még csak nem is a mostanában megjelenő többi társa az első figyelmeztető jel, hogy ezzel az ötlettel nem kéne játszani. Ráadásul lehet rossz cím ellenére jó egy film. Szóval talán szálljunk le erről a címadás témáról.

Sokkal nagyobb gond a karakterek kidolgozatlansága, amelyik pedig ki van dolgozva, közhelyekbe vagy giccsbe szalad bele. Egyáltalán a szövegek, és az azt kimondó, jelentéktelenné silányított mellékkarakterek annyira fájnak, hogy inkább a következő Neoton Familia dalt várjuk. Volt egy opció a film címére: Zene nélkül. Pedig éppen még az a jó. Ez a film jobb lett volna szöveg nélkül. Egyedül Szabó Kimmel Tamás bírja el, hogy bármilyen papír karaktert kapjon, csípőből kirázza a legalább közepest. Rajta kívül Stohl András az, aki szemmel láthatóan lubickol a diszkótulajdonos főgonosz szerepében, mert hát neki mégiscsak az a feladata, hogy eldózerolja a telep közepén álló csónakházat, ami amúgy egy kedves szelete a gyerekkornak, maga a megtestesült nosztalgia.

Ez a fajta nosztalgia persze csak egy darabig jó. Jó ránézni a poros, elhagyott csónakházra a film elején, az más kérdés, hogy nehezen késztet arra, hogy én magam is gyerekkori vízparti emlékeimbe feledkezzem, pedig ez nem ártana az azonosuláshoz. Ugyanez a baj a szerelmi szállal is: a több év külföldi kalandozásból visszatérő Tomi (Szabó kimmel Tamás) és az akkor itthagyott Mara, aki ráadásul a főgonosz jobbkeze (Ostorházi Bernadett) kapcsolatának alakulásától nem gyullad lángra a lelkünk. A nagy romantikus előzménynek számító Szerelmünk lapjaiból csak a női főszereplő esőben ázása látszik; vele az érzés nem jön meg.

Filmes klisék pakolása helyett pedig elég lett volna egy kicsit körülnézni. A Pappa pia ugyanis megszólalásig hasonlít az évszázad egyik legjobb magyar vígjátékára. A Made in Hungária tartalmazza majdnem mindazt, amit a Pappa pia szeretne: pörgős látványosságot sok színes szoknyával, jó zenéket, vicces szituációkat, nosztalgiát.

A cikk folytatása ITT!