2010. november 24-25.

Nincs ott semmi

Videó és tánc különleges találkozása
Hat táncos mozdulatait szorongásaikat és fantáziáikat kivetített képként, míg kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festményként élhetjük át. 2010. november 24-25-én visszatér a Trafóba a produkció.

A Tünet Együttes Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadásában használt real-time videó technika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé. A 2010. november 24-25-én a Trafóban ismét látható produkcióban ennek az interaktív videó technológiának a segítségével a táncosok és árnyaik egyformán élő szereplőként lehetnek jelen a színpadon, akár táncolhatnak is egymással. A videó technika színházakban gyakori alkalmazásával ellentétben tehát itt nem hátteret ad a vetítés, hanem egyenrangú játékostársként szerepel. Érdekesség, hogy a társulat Árnyékfilm című fekete-fehér kísérleti filmje éppen ennek a 2008-ban bemutatott előadásnak a látványvilágából fejlődött ki. Az élő szereplős rajzfilm bemutatója 2010. október 8-án volt Budapesten az EDIT2010 Nemzetközi Táncfilm Fesztivál keretében. A tánccal nemcsak ilyen formában találkoznak a társművészetek az előadás apropóján. A Tünet Együttes „Nincs ott semmi témára” írt ki kirakat-pályázatot, amelyet az 1sima1fordított kreatív társulás nyert meg. Az interaktivitás a kirakatban, a Tünet Együttes rendhagyó köztéri kiállításában is megjelenik, például fényjáték formájában.

Rendező: Szabó Réka 
Táncosok: Dózsa Ákos, Góbi Rita, Nagy Andrea, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Varga Csaba
Fény és díszlet: Szirtes Attila
Dramaturg: Peer Krisztián
Interaktív technológia: MTA SZTAKI Médiatechnológia Csoport (Papp Gábor, Sárosi Anita, Vicsek Viktor)
Zeneszerző: Márkos Albert
Hang: Németh Márton
Szoprán: Kozma Orsolya
Mezzoszoprán: Harcsa Veronika
Gordonka Márkos: Albert
Zongora: Puskás Péter
Nagybőgő: Hock Ernő
Dob: G. Szabó Hunor
Kosztüm: Nagy Fruzsina
Produkciós vezető: Paizs Dóra

Időpontok | 2010. november 24. 19h, 25. 20h – Trafó Kortárs Művészetek Háza
Cím: IX. ker. Budapest, Liliom u. 41.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére