Nő-e fű a vaddisznószőr köré? Hogy szimbolizálhatja az elmúlást és az újjászületést egy farakás? Lehet-e egy műalkotás múlandó. A Műcsarnok „Természetművészet” tárlatán jártunk.

A „Természetművészet” című tárlat művei nagyon sokfélék. Az bennük a közös, hogy mindegyikük az ember és a természet kapcsolatára koncentrál. Az október 16-ig megtekinthető kiállítás termeit az élet ereje és az elmúlás baljós érzete járja át.

Számos olyan alkotást állítottak ki, amelyik nem az örökkévalóságnak készült, hanem belekalkulálták az elmúlást. Ez egyébként már csak azért is fontos, mert a művészek csak úgy tudnak hűek lenni a választott témához, tehát a természethez, hogy meghajlanak annak legfontosabb törvényei előtt. Márpedig odakint a zöldben semmi sem örök.

Vannak művek, amelyek természetes alapanyagokból dolgoznak, de olyanok is, amik a vadonban készültek, és csak egy róluk készült fotó mutatja be őket. Előbbiek farakásokból, vaddisznószőr, agyag, víz. Ilyesmi alapanyagokból épülnek fel, utóbbiak pedig mind-mind olyan alkotások, amiket a vadon gyorsan vissza tudott hódítani.

Ahogy az ember a folyosókat járja, lelki füleivel madárcsicsergést hall, mintha kicsit kilépne a modern kultúrából, ami onnan bentről nézve riasztóan bonyolultnak és technokratának tetszik. A kiállítás eszünkbe juttatja az ökoszisztémát, aminek még mindig a részei vagyunk (hiába teszünk úgy, mintha az ellenkezője lenne igaz), műanyagízűvé téve a várost, amelynek a közepén járunk.

<

Műcsarnok kiállítás / Fotó: Pálfi Károly/www.antropos.hu

Műcsarnok kiállítás / Fotó: Pálfi Károly/www.antropos.hu

Műcsarnok kiállítás / Fotó: Pálfi Károly/www.antropos.hu

Műcsarnok kiállítás / Fotó: Pálfi Károly/www.antropos.hu

>

A tárlat olyan direkt módon nem lázad a természettől elrugaszkodó emberi társadalom ellen, inkább magasról fütyül rá, eltekintve attól a pár példától, amikor a környezetszennyezés a téma.

Az alkotók szórása iszonyat nagy. A nyugati kultúra képviselői mellett dél-amerikai, közel-keleti, óceániai és közép-európai művészek alkotásai is szerepet kaptak.

„Meghozza-e a természettel való foglalkozás azt az élet-bizalmat, mely elfogadja a mulandóságot és az ebben rejlő végtelenséget? A természetet egyetemességében tekintve képesek vagyunk-e felszámolni a kizsákmányolását? Vagy megismételni egy patakpartdíszítést?” – teszi fel a kérdést a múzeum brossúrája, majd meg is válaszolja egy igennel, de bennünk több bizonytalanság maradt.