“Nemes-e vagy”: a családfakutatás nyomában

Bizonyára majdnem minden emberben felmerült élete során legalább egyszer a kérdés: honnan származom, kik voltak az őseim? A kérdés manapság talán aktuálisabb, mint valaha. Az embereket mindig is érdekelte felmenőik élete, mivel ennek tudatában könnyebben tudták meghatározni saját identitásukat, létüket. Egy-egy nemesi ős vagy bátor tettet végrehajtó hős pedig érthetően jogos büszkeséggel tölti el a leszármazottakat.

Mai rohanó, zűrzavaros világunkban szívesen nyúlunk vissza a gyökereinket rejtő múltba, és próbálunk rálelni származásunkra. Csak hogy ez korántsem olyan egyszerű, így hát nem árt, ha szakembert fogadunk fel, ha valódi és pontos eredményt szeretnénk elérni.
Franciaországban az utóbbi években valóságos genealógiai láz (genealógia=származástan) tört ki. A felmérések szerint tíz emberből legalább hat kíváncsi eleire, neve vagy családja eredetére. A francia genealógiai szövetség mintegy 152 szervezetet foglal magába, és összesen 62 ezer tagot számlál. A szövetség elnöke, Michel Sementery szerint a jelenségnek igen egyszerű oka van: a franciák nagy része a történelem során a falvakból a nagyvárosokba települt, így könnyebben elvesztette ősei nyomát. Egy felmérés szerint a megkérdezettek 48%-a egyik dédszülőjéről sem tudott semmit, és ez különösen jellemző a nagyvárosokban és az elővárosokban lakókra.

Magyarországon is egyre gyakoribb, hogy az emberek kíváncsiak a származásukra, és kutatni kezdenek a múltjuk után. Ez azonban – mint már szó volt róla – szakszerű segítség nélkül majdhogynem mindig kudarcba fullad. Bárdossy Péter családtörténész több mint 20 éve foglalkozik családfakutatással. Elmondása szerint minden korosztályból vannak érdeklődők, ám nagy általánosságban a 30 és 50 év közötti korosztály keresi meg azzal, hogy segítsen felkutatni családja eredetét. Noha manapság az internet révén megnyílt a világ, ám a szakember figyelmeztet: az interneten nem lehet családfát kutatni! Arra ugyan van lehetőség, hogy néhány oldalági, ma élő rokonra rábukkanjon az ember, ám több évtizedre, vagy még régebbre visszamenőleg felkutatni családunk tagjait ennek a módszernek a segítségével gyakorlatilag lehetetlen. Franciaország ebben is újított. A genealógiai társaságok rendszeresen adnak ki közleményeket. A megyei archívumok 70%-a digitalizálta és a világhálón is elérhetővé tette az adatait, számos kutató pedig feltöltötte a saját portáljára az általa felállított családfákat. Ez rengeteg segítséget jelent az embereknek, ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy csakis olyan információkat vegyenek át, amik valódiságáról és pontosságáról meggyőződtek.

Ha családfakutatásra adjuk a fejünket, az első lépés, amit tehetünk, hogy azzal kezdünk, amit már tudunk. A család idősebb tagjainak beszámolói, születési anyakönyvi kivonatok, házassági anyakönyvi kivonatok, keresztlevelek jó alapot jelenthetnek az induláskor. Természetesen, ha nagyon szerencsénk van, és kellő számú információ áll a rendelkezésünkre, akkor akár a XIX. század közepéig is visszavezethetjük családunk eredetét; itt azonban zsákutcába kerülünk. Az ennél régebbi iratok nehézkes nyelvezetűek és írásmódúak, ráadásul latin nyelvűek, így ha tovább szeretnénk kutatni, szakemberre lesz szükségünk. Általánosságban elmondható, hogy többnyire a XVIII. század elejéig lehet egy családfát visszavezetni. Ennek oka, hogy ekkor jelent meg Magyarországon az egyházi anyakönyvezés, és mivel mindig írott anyag segítségével dolgozik a kutató, eddig az időpontig nagyobb valószínűséggel található írásos nyoma egy-egy család eredetének. Természetesen teljesen más a helyzet nemesi családok esetében. Hazánkban a történelem során elég sok nemesi adományozás történt az uralkodók részéről – mintegy 100.000 -, így a kutatók többször bukkannak nemesi felmenőkre, mint arra számítani lehet. (Érdekes módon azonban, ha valaki konkrétan olyan céllal keres fel egy szakembert, hogy akár névazonosság alapján vagy anélkül „találjon” egy nemesi őst, az esetek jórészében ez a törekvés eredménytelen lesz.) Minél magasabb rangú volt egy adott család, annál több írásos nyoma maradt a történelem során, így lehetőség van minél „messzebbre ásni a múltban”. Még az is előfordulhat, hogy egészen az Árpád-házig vagy nemzetségfőkig visszamenőleg nyoma van egy adott családnak. A nemesleveleket többnyire pergamenre írták; innen ered a népnyelvben használt kutyabőr kifejezés, de ezt a szakemberek nem használják.
Ha egy kutatás során kiderül, hogy nemesi család sarjai vagyunk, akkor hátra van még egy kérdés: a családi címer. Ehhez első lépésben a XIX-XX. század fordulóján megjelent heraldikai gyűjteményt vizsgálja meg a szakember. Ha itt nem jár sikerrel, akkor a levéltári anyagokat hívja segítségül, és így rálelhet az adományozott család nemeslevelére, amely a címer leírásának a szövegét is tartalmazza, így rekonstruálható a címer.

A családfakutatás tehát rendkívül bonyolult, sokrétű, és sok türelmet igénylő munka. Mivel ma már sokan foglalkoznak családfakészítéssel, ezért nem árt, ha alaposan utánanézünk, kit bízunk meg a feladattal. Érdemes inkább valamivel több pénzt áldozni a kutatásra, mint később azon bánkódni, hogy pontatlan, hiányos eredményt kapunk. Egy igényesen elkészített családfa pedig szeretteinknek is szép ajándék lehet.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Share on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
Betöltés...
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére