Négy előadással vendégszerepel Kolozsváron májusban a Vígszínház

Az Eszenyi Enikő által vezetett budapesti intézmény a két színház közti hagyományos éves előadáscsere keretében vendégszerepel májusban újra Kolozsváron...

Négy előadással vendégszerepel Kolozsváron májusban a Vígszínház, amely A Pál utcai fiúk című zenés darabot, a Találkozás, a Máglya és a Mondjad, Atikám! című előadást is bemutatja a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Az Eszenyi Enikő által vezetett budapesti intézmény a két színház közti hagyományos éves előadáscsere keretében vendégszerepel májusban újra Kolozsváron – olvasható a Kolozsvári Állami Magyar Színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Mint írják, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye a magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián a regény nyomán készült művét 2016-ban mutatta be a Vígszínház, a magyar zeneszerzőknek teret adó és új zenés műveket bemutató előadássorozatának újabb állomásaként, Marton László rendezésében. Az előadás két alkalommal látható, május 29-én 16 és 20 órától a kolozsvári színház nagytermében.
Május 30-án, szintén a nagyteremben Nádas Péter Találkozás című drámáját láthatja a közönség este 8 órától. Nádas Péter 1979-ben írta a darabot. A Találkozás katartikus, múlttal szembesítő műalkotás, egy fiatalember és egy asszony szenvedéstörténete, amelyben a két főszereplő az emberi lélek legmélyebb rétegeibe ás le, és a világ legszebb szerelmes történetét mesélik el Nádas és a színház univerzális nyelvén – olvasható az előadás ismertetőjében.
A Vígszínház két stúdióelőadást is bemutat Kolozsváron. A Dragomán György regénye alapján készült Máglya a Ceausescu bukása utáni élet visszásságait láttatja a kis kamasz lány, Emma szemén keresztül. Az Armin Petras által rendezett színpadi változat összes szerepét a Vígszínház két színésznője, Kopek Janka és Puzsa Patrícia játssza. A darabot május 28-án este 8 órától játsszák a stúdióban.
Május 30-án 17 óra 30 perctől Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című József Attila-estje látható a stúdióban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére